Hírek
2010. December 04. 17:30, szombat |
Helyi
Forrás: haon.hu
Lakótelepi betörő került rendőrkézre Debrecenben
A gyanú alapján számos lakásba tört be október elejétől városszerte az a 27 éves férfi, akit november végén fogtak el a rendőrök – közölte pénteken Juhászné Kiss Katalin, a debreceni rendőrkapitányság hivatalvezetője.
Az őrnagy elmondása szerint a debreceni férfit eddig 21 rendbeli betöréses lopással gyanúsították meg.
– Az elkövető négy és tíz emeletes lakótelepi házakat szemelt ki, a lakásokba a zárat eltörve jutott be. A nyomozók számára egy hét alatt világossá vált, hogy a bűncselekmények összefüggenek, ugyanis a zárbetét külső része mindig eltűnt, magát a betörést pedig úgy álcázták, hogy kívülről az ajtóra akasztották a tulajdonos kabátját, így a zár hiánya nem szúrt szemet a lépcsőházban megfordulóknak – közölte Juhászné Kiss Katalin.
Beismerte
A tolvaj az Erzsébet utcán és környékén, a Fényesudvarban, a Tócóskertben, az Újkertben és a Vénkertben követte el a betöréseket. A nyomozás során számba vették azokat, akik a közelmúltban szabadultak hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. Így találtak rá a feltételesen szabadlábon lévő férfire, akire ráillettek a személyleírások és a nyomokból következő azonosítás eredménye is ellene szólt. Elrendelték a körözését, illetve minden nap 10 és 14 óra között figyelőszolgálatot szerveztek az említett városrészeken. Ezzel együtt elfogása egy lakossági bejelentésnek is köszönhető.
A férfi beismerő vallomást tett. Elismerte, hogy a lakásokból készpénzt, s könnyen értékesíthető tárgyakat (laptopot, mobiltelefont, arany ékszereket) vitt el, az értük kapott pénzt felélte. Azzal védekezett, hogy másképp nem tudta volna magát fenntartani. A büntetőeljárás a férfi előzetes letartóztatása mellett folyik
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
