Hírek
2010. November 13. 12:28, szombat |
Helyi
Forrás: haon.hu
Központi költségvetés - Debrecennek is kevesebb jut a tavalyinál
A központi költségvetés ma ismert adatai szerint Debrecennek is kevesebb jut a tavalyinál.
Kezdenénk a kedvező hírrel, hogy a hétezer körüli debreceni közalkalmazott milyen mértékben jár jól az szja-módosítással, de a számok másra utalnak. Alig 300-400 ember eshet a magasabb, bruttó 290 ezer forint fölötti jövedelmi kategóriába (intézményvezetők, helyetteseik), akik örülhetnek, mert a korábbinál több pénz kerül a számlájukra.
Az intézményi gazdálkodás keretei nem bővülnek
Mintegy vigasztaló hírt keresve arról érdeklődtünk, ha személy szerint a közalkalmazottak ezrei nem is, de az önkormányzat talán valamivel több támogatást könyvelhet el jövőre a központi költségvetéből. Csalódnunk kellett. A már ismert adatokból Kovács Lászlóné gazdálkodási főosztályvezető a számításai alapján arra a megállapításra jutott, hogy a költségvetés túlnyomó hányadát kitevő intézményi gazdálkodás keretei nem bővülnek, éppen ellenkezőleg.
800 millió forinttal kevesebbre számíthat Debrecen
A személyi jövedelemadó helyben maradó és „visszaosztott” részéből csaknem 800 millió forinttal kevesebbre számíthat Debrecen, 2011-ben, mint idén. Nem lesz kiegészítő támogatás a gyermekvédelemben – ez mintegy 16 milliós kiesés – , tankönyvtámogatásra pedig 26 millióval jut kevesebb. A Csokonai Színház és a Vojtina Bábszínház együttvéve 68 millió forinttal lesz „soványabb” jövőre
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
