Hírek
2010. Szeptember 01. 09:13, szerda |
Helyi
Forrás: civishir.hu
Kósa: a tanárnak nincs emberi biztonsága
Debrecen – A rendszer állandó tagjai, a pedagógusok, több sebből véreznek – mondta az Ady-gimnáziumban tartott városi tanévnyitón Kósa Lajos, aki új szövetséget kötne.
Hiányzik a társadalmi elismertség
Debrecen első embere ünnepi beszédében az oktatás helyzetéről szólva nem tudott teljesen felhőtlen képet vázolni. Ezt a tanévet átmenetinek nevezte. Elmondta, az utóbbi évek trendjeivel járó intézkedések (amelyek például a diszkrimináció ellen kívántak fellépni, vagy a diákok jogait akarták tisztázni) a félreértelmezhetőség útjára sodródtak. A diákokat biztatta, ám elmondta, az oktatás jelenlegi helyzete elsősorban a tanárokat érinti. Mert a tanár állandó a rendszerben. Ő nem mozdul. Neki az a hivatása, hogy tanítson. De a gyerekek folyton tovább mennek. Az oktatási miniszterek periódusonként cserélődnek, tehát marad a tanár, aki kénytelen mindent átvészelni. Véleménye szerint a pedagógustársadalom több sebből vérzik, mert nincs társadalmi elismertsége, sem emberi biztonsága. - Meg kell hát teremteni a szövetséget pedagógus, gyerek és szülő között, hogy a rendszer működőképes maradjon továbbra is - mondta a polgármester. Ő maga liberális-konzervatív politikusnak mondja magát, akinek a trendi oktatáspolitika követése nem a liberális gondolkodás része.
A polgármester az évnyitón bejelentette: a Debreceni Egyetemmel megállapodva a városban akkreditált felsőfokú képzés indul a színészi pálya iránt elhivatottak számára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
