Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2010. November 24. 08:04, szerda | Helyi
Forrás: dehir.hu

Könnyebben válthatunk majd gázszolgáltatót

Könnyebben válthatunk majd gázszolgáltatót

Többféle módon is nehezíthették eddig a gázcégek az ügyfelek dolgát akkor, amikor ki szerettek volna lépni a szabad piacra, és új szolgáltatót akartak választani maguknak. Egy a Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat

A tervezet véget vetne annak a gyakorlatnak is, amikor előre becsült fogyasztás alapján alaposan feltornászott, gyakran hat számjegyű összegű zárószámla kibocsátásával riasztják el a fogyasztókat a szolgáltatók a váltástól. A pénzügyeket a javaslat elfogadása esetén csak a cégcsere után öt-hat napon belül, a mérőóra állása szerint lehetne rendezni az ügyfél és korábbi gázszolgáltatója között. A tervezett változtatások között szerepel az is, hogy a szabad piacon működő cégek ügyfeleinél már két hónapos fizetési késedelem esetén ki lehetne kapcsolni a szolgáltatást. Jelenleg a hazai gázpiac egészére a három hónapos határidő az érvényes.

A javaslatok szerint a piaci gázkereskedőknek is ügyfélszolgálati irodákat kell működtetniük. Ez az előírás eddig csak az egyetemes szolgáltatókra vonatkozott. Ezért tehette meg a csaknem kétszázezer ügyfelet ellátó piaci szolgáltató, az EMFESZ Kft., hogy csak internetes, telefonos ügyfélközpontot tartott fenn.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.