Hírek
2011. Február 04. 12:20, péntek |
Helyi
Forrás: napi.hu
Kirobbanóan jól teljesíthetett Magyarország
Tavaly decemberben a várakozások szerint kirobbanóan jól teljesített a magyar ipar, a 25 százalékos éves szintű bővülés sem zárható ki. Az európai konjunktúra nagyban segítette hazánkat és egyelőre nem is várható, hogy alábbhagyna a
Kifejezetten jó adatokról számolhat be a jövő hét első felében a Központi Statisztikai Hivatal. Kedden a decemberi ipari termelési adatot, szerdán pedig szintén a teljes múlt évre vonatkozó külkereskedelmi statisztikát ismerhetjük meg. A szakértők szerint mind a két adat kellemes meglepetést okozhat, ezen belül is az ipari termeléstől várhatók erős számok. (Az azt követő hét is izgalmasnak ígérkezik, kedden publikálja ugyanis a KSH a tavalyi utolsó negyedéves GDP statisztikát és a kamatdöntés szempontjából kifejezetten fontos januári inflációs számokat.)
Bivalyerős lehetett az ipar decemberben
Az év első tizenegy hónapja során fokozatosan emelkedett az ipari termelés volumene a megelőző év azonos időszakához képest, ám ez igazából tavasszal gyorsult fel, ezt követően átlagban a 10 százalékot is meghaladta. A december ugyanakkor még a legszerényebb számítások szerint is legalább 18 százalékos pluszt hoz majd, ám a 22-24 százalékos bővülés sem zárható ki (a november 14,5 százalékot mutatott).
Annak ellenére, hogy havi alapon nem várható erős szám - sőt, még a csökkenés sem zárható ki -, a tavaly decemberi alacsony bázis miatt megközelítheti a 20 százalékot az ipari termelés bővülésének üteme - mondta lapunknak Samu János, a Concorde elelmzője. Két éve decemberben - a bázisidőszakban - havi alapon 5 százalékkal csökkent az ipari termelés - emlékeztett a szakértő.
Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője 20 százalék feletti bővüléssel számol, ám véleménye szerint a nyers adat - azaz a munkanap-hatástól nem tisztított - akár 25 százalékos pluszt is mutathat, köszönhetően annak, hogy tavaly decemberben több munkanap volt, mint a megelőző évben. A bázishatásokon kívül ezt arra alapozza a szakértő, hogy a havi szám is erős lehet: egyrészt megkezdte a Hankook új üzeme a termelést, de a nagy lökés Németországnak köszönhető.
Továbbra sem fullad le a német motor
Tavaly a két ünnep között nem álltak le a németországi autógyárak - szemben 2009-el -, ami komoly lökést adott a magyar beszállítóknak. Az Ifo mutatója történelmi csúcsokra tör, a ZEW hangulatindexe újra felfelé mozdult el, a beszerzési menedzser indexek pedig stabilan 60 pont felett állnak. Az Egyesült Államokban is komoly optimizmus uralkodik, a feldolgozóipari mutatók egyre jobban teljesítenek, az új megrendelések is egyre nagyobb méreteket öltenek, valamint az autóvásárlások is kapaszkodnak felfelé. Nem is beszélve Kínáról: amíg a távol-keleti országban 1000 főre 25 gépjármű jut, addig nálunk 300, nyugaton pedig 600 - emlékeztetett a szakértő.
Mindez annak a fényében kifejezetten jó hír, hogy fél éve még arról volt szó, Európa gazdasága lassulásnak indul, hiszen a kontinensen az adósságválság hatására mindenhol szigorításba kezdenek. Ennek nyoma sincs - fogalmazott Suppan. Írország, Görögország és Portugália súlya kicsi, együttesen sem érik el a német ipari termelést, miközben az európai üzleti klímát mérő mutatók töretlenül gyorsulnak.
Az európai konjunktúrára lassítóan hatna, ha az Európai Központi Bank megemelné a jelenlegi 1 százalékos irányadó rátát, ám erre egyelőre kevés az esély - véli Suppan. Ugyannakkor nincs könnyű helyzetben a monetáris hatóság: az infláció alakulását tekintve lassan el kéne gondolkoznia ezen (januárban 2,4 százalékot tett ki az eurózónás fogyasztói árindex, ami így meghaladja a 2 százalékos célszintet), ám egy emelés húsbavágó lenne a lassulás veszélyével szembesülő országok számára. A tartás ugyanakkor megkérdőjelezi a jegybanki függetlenség elvét. A mérleg nyelve azonban a tartás felé billen: a függetlenség részbeni feladása kisebb veszélyt hordoz magában, mint a válság továbbgyűrűzése - véli az elemző.
Az idei év hasonlóan erősen indulhatott, ám a decemberi számokat már nem ismételjük meg. A januári ipari termelés - az erős bázis miatt - "csak" 14-15 százalékkal bővülhetett, majd hasonlóan folytatódhat az első félév. A második hat hónapban az egyre magasabb bázisok miatt a gyorsulás üteme 8-10 százalékra mérséklődik - véli az elemző. A következő években további lökést adhatnak az ipari termelésnek a német autógyárak: jövőre a Mercedes az új, két év mulva az Opel és az Audi pedig a bővített üzemében kezdi el a magyarországi termelést.
A külkereskedelem sem maradozik el
Az ipar jó teljesítményéből részben következik, hogy a külkereskedelmi statisztikák is szépen alakulhattak decemberben, bár ebben az esetben nem beszélhetünk akkora megugrásról, mint az ipar esetén, hiszen itt már egy ideje kifejezetten jól alakulnak a statisztikák. Az első tizenegy hónapban közel 19 százalékkal bővült havonta az import, valamint 21 százalékkal az export volumene átlagosan. Ennek eredményeképp átlagosan 460 millió euró többlet keletkezett havonta, ráadásul a legerősebb hónap a november volt (652 millió euró), azaz a lassulás jelei még nem érzékelhetők.
A szakértők szerint sem várható komolyabb egyenleg csökkenés, ám további növekedéssel már nem érdemes számolni. A decemberi számok marginálisan rosszabbak lehettek, mint a novemberiek (import - 18,3 százalék, export - 20,2 százalék), de az év utolsó hónapja jellemzően gyengébb ebből a szempontból. Az év során a későbbiekben - ahogy a lakossági fogyasztás erőre kap - az import növekedése gyorsulni fog, az év egészében vélhetően meg is haladja majd az export dinamikáját, ám a kivitel eleve magasabb viszonyítási alapjának köszönhetően a külkereskedelmi többlet számottevő csökkenésére idén még nem lehet számítani.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
