Hírek
2010. Szeptember 22. 13:30, szerda |
Helyi
Forrás: turizmusonline.hu
Kilencszázmilliós fürdő Szekszárdon
Hamarosan kezdődik Szekszárd kilencszázmillió forintos beruházással épülő strand- és élményfürdőjének építése.
Horváth István (Fidesz) tájékoztatása szerint a három hektáron épülő fürdőnek hét medencéje lesz összesen 1410 négyzetméternyi vízfelülettel, amelyeket egy öt elemből álló csúszdapark egészít ki. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás lezárulta után, várhatóan két hét múlva indul, az átadás határideje 2011 júniusa.
A medencéket 28-36 Celsius fokos vízzel töltik fel, ehhez 60 millió forintos ráfordítással két kút már elkészült, amelyek egyike 240-300 méter mélységből 33 Celsius-fokos, a másik 650-740 méteres tartományból 45 Celsius-fokos vizet ad, percenként 1500 literes hozammal.
A polgármester hozzátette: a második kút vizét egy később megépülő, fedett termálfürdőben tervezik hasznosítani, amelyhez már európai uniós forrásokra is lehet pályázni.
Horváth István kitért arra is, hogy a szekszárdi fürdő családbarát jellegű lesz, árnyékolt medencékkel, pihenőszobákkal, pelenkázóval, családi öltözőkkel, és babakocsik számára is megközelíthető medencével. A város vezetője kérdésre válaszolva elmondta: elsősorban Szekszárd 40-50 kilométeres körzetéből évente 130-180 ezer látogatóra számítanak.
Artim Andrásné, a szekszárdi vízműtársaság ügyvezető igazgatója további kérdésre válaszolva közölte: a beruházás megtérülési ideje 15 év, de figyelembe véve a kitermelt meleg víz hőmennyiségének hasznosítását, a terminus kilenc évre csökkenhet. A meleg vizet a közeli sportcsarnok fűtésére, a fürdő zuhanyzóinak vízellátására is felhasználhatják, illetve hűtés után naponta mintegy ezer köbméter vizet ivóvízként értékesíthetnek majd.
A cégvezető közlése szerint a beruházás fedezete fele részben a vízmű kft. által 2009-ben kibocsátott 850 millió forintos kötvénycsomag.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
