Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2010. Október 04. 16:15, hétfő | Helyi
Forrás: edupress.hu

Kilenc pedagógus mutathatja be módszereit Koppenhágában

Kilenc pedagógus mutathatja be módszereit Koppenhágában

Természettudományi kísérletekkel, bemutatókkal mérkőzött meg egymással 16 kémia- és fizikatanár október 2-án, a Csodák Palotájában. Közülük kilencen jutották tovább a 2011 áprilisában, Koppenhágában megrendezendő eseményre. Fő

A kísérletek mellett színdarabokat és robotok által végzett kémiai bemutatókat láthattak a verseny vendégei. Voltak didaktikai jellegű előadások a tanárok számára és színpadi jellegűek a fiatalok részére. Az európai kezdeményezéssel létrejött Színpadon a Természettudomány elnevezésű program a különböző tanítási módszerek, technikák, kísérletek kölcsönös megosztását, tapasztalatcseréjét célozza meg az a területen oktató tanárok között.

Köszöntőjében Pálinkás József elmondta: olyan folyamatot szeretnének elindítani a programmal, melynek során a tanulók kérdéseihez, érdeklődéséhez igazítják az oktatási módszert és tananyagot. Hozzátette: a városi diákok számos természeti jelenséget nem ismernek, amivel pedig eddig nem találkoztak, az után nem érdeklődnek. Éppen ezért a nagyvárosi gyerekeknek számos természettudományi kísérletet és vizsgálatot be kell mutatni.
A 16 díjazott 2011 áprilisában Koppenhágában méretheti meg magát. A nemzetközi eseményen Góczi Ildikó és Jarosievitz Beáta, Kirsch Éva, Szórád Endre, Murányi Zoltán és Vida József, Jendrék Miklós, Márky-Zay János, Lang Ágota, Piláth Károly, illetve Sebestyén Zoltán.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.