Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2011. November 26. 07:09, szombat | Belföld
Forrás: mno.hu/MTI

Kétszázezer ember érintett ebben

Kétszázezer ember érintett ebben

A 2012-es költségvetésben 132 milliárd forint szerepel közfoglalkoztatásra, amelynek keretében kétszázezer ember kaphat munkát – mondta Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Tamásiban.

A cél a 94, hátrányos és különösen hátrányos helyzetű kistérség felzárkóztatása, ezekhez két Baranya megyei kistérség csatlakozik – tette hozzá a tárca vezetője. Mint mondta, a közfoglalkoztatást ezeknek a kistérségeknek valamennyi községében szeretnék elkezdeni. A miniszter kitért arra, hogy napi nyolc órában, egész éven át foglalkoztatnák a munkanélkülieket. Megjegyezte, hogy a tervek szerint a közfoglalkoztatottaknak normát írnak elő, illetve aki visszautasítja a közfoglalkoztatást, az nem részesülhet segélyben. „Professzionális segélyből élőket, egészséges, munkaképes embereket nem fogunk támogatni” – fogalmazott.

Már 20 ezer embert foglalkoztatnak a mintaprogram keretében országszerte – pénteken többek között erről is beszélt egy budapesti konferencián a belügyminiszter.


Pintér Sándor megfelelőnek nevezte a rendőrség, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás 2012-es költségvetését. Hozzátette: valószínűleg új büntetés-végrehajtási intézetet kell építeni, mert – a közbiztonsági intézkedéseknek köszönhetően – 15 ezerről 17 ezerre nőtt a fogvatartottak száma, és jelenleg a börtönök telítettsége 140 százalékos. Az új intézetet fogvatartottakkal tervezik megépíttetni, és szeretnék, ha az építés megtérülne abból a munkából, amelyet – szintén a tárca tervei szerint – az elítéltek kötelezően végeznek majd.

Az MTI kérdésére a miniszter kitért arra, hogy a rendőrök negyedik éve nem kaptak béremelést. A vezetőknek a 16 százalékos adókulcs bevezetése 10-20 százalékos nettó bérnövekedést jelentett, a 28 ezer tiszthelyettesnek azonban csak kipótolta az állam a bérét. „Előterjesztésünk szerint 2012. januártól a tiszthelyettesi állomány 14 ezer forintos bruttó béremelést kapna” – mondta Pintér Sándor, emlékeztetve arra, hogy az idén a tűzoltóknak mintegy nyolcmilliárd forint, 2004 óta elmaradt túlóradíjat fizettek ki.

Címkék: közmunka

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.