Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Február 02. 16:24, kedd | Helyi

Keresik a figyelőt

Keresik a figyelőt

Tovább nyomoz a rendőrség a napokban elfogott algériai származású sorozatbetörő által Debrecenben elkövetett bűncselekményekben.

int arról már korábban beszámoltunk, a 39 éves férfi tavaly nyáron szökött meg a menekülttáborból, idegenrendészeti körözés alatt állt, az elmúlt három hónapban harminc lakásba tört be szerte a városban, míg a rendőrségnek végül is sikerült elfognia.

A tanúkihallgatások során kiderült, hogy több helyszínen, több szemtanú is látott egy másik színes bőrű férfit, akinek személye egyelőre ismeretlen. Az azonban már szinte bizonyos, hogy arab származású és feltehetően ő is a debreceni menekülttábor lakója volt. Az eddig begyűjtött információkból arra lehet következtetni, hogy ő volt a „figyelő". A lakásokba a már elfogott algériai tört be egy feszítővas segítségével, bement és kihozta a zsákmányt. A társa eközben „csak" figyelt. Mindezek ellenére, ha elfogják, és a bíróság bűnösnek találja, rá is nyolc évig terjedő szabadságvesztést róhatnak ki.

Muszka Zoltán őrnagytól, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy már a nyomozás kezdeti szakaszában kiderült az is, hogy az algériai származású bűnöző az elfogása előtti másfél két hónapban, egy debreceni hölgyismerősénél lakott, sőt a legutolsó bűncselekmények helyszínére az ő kocsijával ment és azzal szállította el a nagyobb méretű súlyosabb holmikat is. A rendőri vizsgálat során aztán bebizonyosodott, hogy az egyébként rendezett körülmények között élő, háromgyermekes családanya mit sem sejtett a férfi bűnöző életmódjáról, úgy tudta, hogy a zsibogóban kereskedik a használt holmikkal.

A bűnöző a betörés-sorozat során összesen hat és fél millió forintnyi értéket zsákmányolt, az esetenkénti kár, tizenötezer forinttól, csaknem két és fél millió forintig terjed. A férfi az előzetes letartóztatása óta még mindig nem tett vallomást és segítőjéről sem árult el információkat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: