Hírek
2010. Augusztus 31. 14:40, kedd |
Helyi
Forrás: mti.hu
Kegyetlen társadalmi kísérletről szóló filmet mutattak be Grönlandon
Bemutatták Grönland történelmének egyik legsötétebb epizódjáról, egy ötvenes évekbeli társadalmi kísérletről szóló filmet Nuukban a hétvégén.
A programban részt vevők egy része élete végéig Dániában maradt, sokukat azonban egy év után visszaküldték Grönlandra. Ott azonban nem családjukhoz, hanem árvaházba kerültek, mivel a szülőkkel nem tudtak már kapcsolatba lépni, és képtelenek voltak kommunikálni velük. A gyerekek fele még felnőttkoruk elérése előtt elhunyt.
A tragikus történet következményei még 2009-ben is megmutatkoztak. Lars Lökke Rasmussen dán miniszterelnök ugyanis visszautasította Kuupik Kleist Grönland miniszterelnökének követelését, miszerint kérjen bocsánatot a kísérletért, és kínáljon fel az áldozatoknak kártérítést. Rasmussen mindössze sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
A grönlandi sajtó szerint a film a szombati bemutatón pozitív fogadtatásban részesült, emellett heves érzelmek is kísérték a vetítést.
A dán mozikban a tervek szerint a drámát szeptember 9-én kezdik vetíteni, a producerek nagy nemzetközi visszhangra számítanak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
