Városlista
2022. augusztus 19, péntek - Huba

Hírek

2021. November 30. 14:59, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Kecskemét, gokart, múlt és jövő

Kecskemét, gokart, múlt és jövő

2021. november 13-án találkoztak a gokartsport hívei a kecskeméti gokartpályán a Bakos László Memorial emlékversenyen.

A rendezvénynek három aktualitása is volt: 2020-ban mentek el közülünk sportbarátaink: Bakos László és Karlik István. Ugyancsak 2020-ban volt 40 éves a kecskeméti gokartpálya.

Bakos László egyik fő életműve a kecskeméti gokartpálya. Jelen volt annak megálmodásakor, megtervezésekor, létrejöttekor, amikor elnyerte az 1998-as gokart világbajnokság megrendezésének jogát majd annak szervezésében, lebonyolításában. Jelen volt, amikor meg kellett menteni a pályát, hiszen 1992-ben politikai és gazdasági okokból veszélybe került annak létezése. Állhatatos volt abban is, hogy 2008-tól egy új, tőkeerős tulajdonos vihesse tovább a pálya ügyét Kecskeméten. Ez az összefogás olyan jól sikerült, hogy 2012 óta a Birizdó Kart szállodát, éttermet és magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt, amilyen másik talán Európa-szerte sem ismert.

Karlik István mintegy 20 évet töltött a gokartsportban és ugyancsak korán távozott közülünk. A pálya mai megjelenéséhez nagyban hozzájárult, hiszen 2008 óta élete nagyrészt ehhez a pályához kötődött.

A gokartpálya – elsőre nem gondolnánk – rendkívül nagy hatással volt és van a magyar autó- és motorsportra, hiszen a gokartpálya elmúlt 40 évében a magyar autósport legjobbjai közül sokan itt versenyeztek és kezdtek versenyezni: Kesjár Csaba, Faragó-Szabó András, Baumgartner Zsolt, Rácz István, Bútor Róbert, Benik Balázs, Szigetvári Mátyás, Szász László és még sokan mások. Gyakran itt edzett és lett később motoros világbajnok Talmácsi Gábor.

Nem véletlen a fenti felsorolás. A gokartozás az a sportág, ahol már 6-8 éves korban lehet kezdeni és a legjobbak akár már 12-13 évesen felkészült vérbeli versenyzőkké válhatnak. Így történhetett, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen is ezen az úton kezdték karrierjüket.

Az emlékverseny az év többi versenyéhez mérten rendhagyó volt, hiszen részt vettek olyanok, akik az 1970-es években gokartoztak, sokan, akik az elmúlt 40 év során versenyeztek és természetesen a mai fiatalok is jelen voltak.

A megemlékezés, valamint a több mint 70 versenyző izgalmas és élvezetes csatája méltó esemény volt a múlt megőrzésére és egyben a fiatalok részvételén keresztül a jövőbe való kitekintésre.

https://www.bl-memorial.hu

Címkék: autósport, gokart

Ezek érdekelhetnek még

2022. Augusztus 18. 14:23, csütörtök | Sport

A második hazai pályán

A hétvégén a Gender Racing Team számára a több szempontból is második hazai pályának számító Slovakiaringen áll rajthoz az FIA CEZ Zone Trophy talán legrangosabbnak számító versenyhétvégéjén,

2022. Augusztus 18. 06:00, csütörtök | Sport

Milák Kristóf nagy meglepetésekkel készül

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.

2022. Augusztus 12. 17:39, péntek | Sport

Az unokáimnak is mesélni fogom!

Kategóriagyőzelmet szerzett a Dominik GT - Bencs Gábor ralipáros a ZEG Rally Show-n!

2022. Július 31. 17:16, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Verstappen először nyert Mogyoródon

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben