Hírek
2011. Január 09. 17:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: totalcar.hu
Jön a teljesen elektromos Ford Focus
A Nissan és a Chevrolet után a Ford is beszáll a szériagyártású elektromos autók gyártásába: a Leaf EV és a Volt konkurenseként a Focus Electric 2011 év végén kerülhet ki az amerikai piacra – az európai szállítást egyelőre nem terv
A gyár első, teljesen elektromos hajtású autója a Focus legfrissebb generációjára épül: attól mindössze az Aston Martinokra hasonlító első díszrácsban, illetve a bal első sárvédőív mellett elhelyezett töltőcsatlakozóban különbözik.
A villanymotor maximális teljesítménye 123 lóerő, legnagyobb nyomatéka 245 newtonméter lesz. Ezeknél fontosabb adat, hogy a teljesen kimerült Li-ion akkumulátort három-négy óra alatt fel lehet tölteni az LG Chemmel közösen fejlesztett fali töltővel – legalábbis biztosan fele annyi idő alatt, mint a Nissan Leafét, ígéri a gyár.
Bár hivatalos adat jelenleg még nem áll rendelkezésre a hatótávot illetően, a gyár mérnökei korábban állították: a majdani elektromos autójuk legalább 160 kilométert tud majd egy szusszal közlekedni. Ez, és a 130 kilométer per órás maximális sebesség akár a peremvárosokból való ingázásra is alkalmassá teszi az új Focust.
A tulajdonosok egy MyFord Mobile nevű alkalmazást is kapnak az autóhoz, amivel az akkumulátorok töltöttségi állapotát követhetik nyomon. Az Egyesült Államokban az év végétől lesz elérhető az új Ford; azt egyelőre nem tudják, az európai üzemek közül melyikben fogják legyártani a Focus Electricet, de a sorozatgyártás semmiképpen nem indul el 2013 tavasza előtt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
