Hírek
2010. Szeptember 02. 09:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: estihirlap.hu
Jobb lesz, de nem biztos...
A gazdasági növekedés ugyan már az idén beindul, azonban a munkahelyek száma csak kevés tagállamban emelkedik, vagyis gyakorlatilag munkahelyteremtés nélküli fellendülés kezdődött.
Hozzáfűzte: a gazdasági kormányzás eddigi összehangolása az unión belül bizonyos fokú stabilitást eredményez az eurózónán belül, de küzdelmes időszak következik a tekintetben, hogy a gazdasági növekedés hogyan indul majd be.
Az európai gazdasági és monetáris együttműködés továbbfejlesztésében egymást feltételező tényező, hogy legyen egy intervenciós, pénzügyi válságkezelő képesség, és az, hogy ennek fejében a gazdasági kormányzás rendszere szigorúbbá váljon - mondta Andor László. Hangsúlyozta: az EU-ban egy, a korábbinál jóval szorosabban összehangolt gazdaságpolitika indul el, amelynek a működési mechanizmusát az Európai Bizottság két lépésben, idén májusban és júniusban beterjesztette, és már csak a "finomhangolása" van hátra.
Andor László hangsúlyozta: az Európai Unióban politikai konszenzus van arról, hogy jövő januártól az új, döntően fiskális politikákat összehangoló, és az egyensúlytalanságokra tekintettel levő gazdasági koordinációnak kell elindulnia azért, hogy a gazdasági és monetáris unió a jövőben stabilabban tudjon működni. A magyar soros elnökség lesz az első, amely ezt a koordinációt a gyakorlatba átülteti - emelte ki Andor.
Andor hangsúlyozta: három dolgot kell meggondolni a fiskális konszolidáció napirendre vétele előtt: számolni kell a költségvetésnek nemcsak a kiadási, hanem a bevételi oldalával is, és átgondolni hogy mik az indokolt lépések. Fontos emellett az ütemezés és méltányosság szempontja is. Kifejtette: az erőltetett kiadáscsökkentés a közszolgáltatások leépítésével jár, és ez az alacsonyabb jövedelmű, szegényebb rétegeket sújtja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
