Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. November 05. 10:10, péntek | Helyi
Forrás: dehir.hu

Ismét három évig jár majd a gyes

Ismét három évig jár majd a gyes

Elkészült az a törvényjavaslat, amely két évről újra három évre növelné a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának idejét – tudta meg a Magyar Nemzet. A jogszabály-módosítást várhatóan még ebben a hónapban elfogadja a par

Fellélegezhetnek azok az édesanyák, akik nem találnak bölcsődei férőhelyet kisgyermekeiknek, és attól tartanak, nem tudnak majd megélni, ha nappali felügyelet hiányában a gyermek kétéves kora után nem tudnak majd munkába állni. Elkészült ugyanis az a törvényjavaslat, amely visszaállítja a gyes folyósításának időtartamát kettőről három évre.

A kisgyermekes családok által régóta várt változtatást az egyes szociális, gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú törvények módosítását tartalmazó salátatörvény tartalmazza, amelynek tervezete már olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján – további részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

A gyes időtartamát a Bajnai-kormány csökkentette 2010 májusában 3 évről kettőre, a Fidesz már akkor megígérte, hogy kormányra kerülése esetén visszaállítják a 3 éves gyest.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld

Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba

Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.