Hírek
2011. Február 14. 13:36, hétfő |
Helyi
Forrás: terminal.hu
Intelligens mezőgazdasággal túlélésünkért
Traktor vezeték nélküli érzékelővel, GPS-t viselő munkás szántás közben - high-tech gazdálkodással az emberi igények növekedésének kielégítéséért.
A szükségletek bővülése miatt az emberiségnek új utakat kell keresnie a terméshozamok növelésére. Ebben fontos szerephez jut a ma még gyerekcipőben járó, informatikával támogatott gazdálkodás, amelynek korai bevezetői gyors előnyökre számíthatnak – véli Dr Joseph Reger, a Fujitsu Technology Solutions technológiai vezérigazgató-helyettese.
Az emberiség maga alatt vágja a fát, ha útjába áll a jövő intelligens gazdálkodását támogató technika terjedésének. A globális népességnövekedést és a fosszilis energiahordozókat kiváltó, mezőgazdasági előállítású fűtőanyagok növekvő arányát látva nincs más választásunk, mint a gazdálkodásban is bevezetni a csúcstechnikát, állítja Reger. A rendelkezésre álló globális erőforrások már ma is szűkösek – és még ennél is nyilvánvalóbb, hogy napjaink hagyományos gazdálkodási módszerei a jövőben már nem állják meg a helyüket. Fejlesztenünk kell, ha azt akarjuk, hogy a terméshozam lépést tartson a szükségletek növekedésével.
A rossz termés és az éhínségek egyre inkább globális következményekkel járnak. Ezek megelőzéséhez segítségül hívhatjuk a technikával támogatott gazdálkodást például a terméshozam szempontjából kritikus, ideális vetési és aratási időpont megállapítására. És akkor még nem is beszéltünk arról, milyen nagy mértékben javítható az IT segítségével a terméskiesést okozó tényezőkre figyelmeztető, korai jelzőrendszerek hatékonysága.
Rizsföldeken és szöllészetekben
Nyilvánvaló, hogy az IT-szektor eddig nem fordított elég figyelmet a mezőgazdaságra. És az is, hogy nincsenek azonnali megoldások. Ahhoz, hogy a technikával kézzelfogható eredményeket érjünk el a mezőgazdasági termelésben, először is óriási mennyiségű adatot kell összegyűjteni és feldolgozni – ezután pedig javaslatokat kell tenni az optimalizálásra.
Fontos azonban, hogy elinduljunk az úton. Az innovációhoz rendkívül rugalmas IT-infrastruktúrára van szükség, ideális esetben nagy induló beruházási igény nélkül. Olyan környezetre, ahol gyorsan futtathatók a projektek és igény szerint bővíthető a kapacitás. A számítási felhő minden szempontból megfelel ezeknek a követelményeknek.
A számítási felhő mezőgazdasági célú alkalmazásának fő előnye, hogy az infrastruktúra már rendelkezésre áll. Az agrárszakembereknek nem kell nagy energiát fordítaniuk a technika megismerésére az IT-vel támogatott gazdálkodási projektek végrehajtásához. Japánban a Fujitsu már alkalmazza a fejlett informatikát a rizsföldeken az optimális aratási idő meghatározására. Ezzel bizonyította, hogy az IT-vel támogatott gazdálkodás valóban képes fokozni a terméshozamot és a hatékonyságot.
Németországban a Fujitsu a késői szüretelésű szőlő (Spätlese) minőségének javítására használja a technikát. Ebben az esetben a cél nem a terméshozam növelése, hanem a jobb minőség elérése. Ezen a területen is egyértelműen van helye a modern technikának.
Kapavágás helyett egérkattintás?
A mezőgazdasági technika forradalma nem jelenti azt, hogy a termelők egérre cserélik a kapát. Csupán arról van szó, hogy a high-tech gazdálkodás terjedésével olyan szakértői projektcsoportok jönnek létre, amelyek tagjai mind a mezőgazdaságban, mind pedig a társtudományokban (pl. ökoszisztéma) jártasak. A tároló- és szerverkapacitás felhőszolgáltatás formájában egyszerűen megvásárolható a projekt idejére – utána pedig könnyen felszabadítható.
Valóban annyira meglepő, hogy a technika célzott alkalmazásával bámulatos eredményeket lehet elérni a mezőgazdaságban? Nem igazán. Hiszen a mezőgazdaság IT-penetrációja jelenleg olyan alacsony, hogy erről a szintről ugrásszerűen lehet fejlődni. Az intelligens gazdálkodás korai bevezetői tehát óriási előnyre tehetnek szert.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
