Hírek
2017. Július 14. 05:10, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Idén is több helyszínen rendezik meg a Cirkuszok éjszakáját

A főváros mellett idén is több balatoni helyszínen várják változatos programokkal az érdeklődőket szombaton a Cirkuszok éjszakáján.
A Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában megvalósuló esemény immár hagyományosan elefántfürdetéssel veszi kezdetét Balatonlellén. A Magyar Nemzeti Cirkusz öt afrikai elefántja - Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba - hűsítő fürdőt vesznek szombaton a tó partján - közölték a szervezők az MTI-vel.
A világ legnagyobb szárazföldi állatai 15 órakor indulnak a Cirkusz térről a 7-es főúton át a strandra. A vállalkozó kedvű látogatók fel is ülhetnek majd az állatok hátára.
Közvetlenül a Balaton parton a Sky Fighters repülő motorosok szórakoztatják a közönséget, míg a Cirkusz téren felállított nagysátorban a műsor kezdése előtt porondlátogatást tartanak a gyerekeknek, akik cirkuszi eszközöket is kipróbálhatnak. Az este folyamán lesz látható a Horror Cirkusz!, majd éjfélkor tűzijátékkal zárul a programsorozat.
A Fővárosi Nagycirkusz 19 órakor kezdődő előadása után megnyílik a manézs a nézők számára, akik belebújhatnak a világhírű Nikulin Cirkusz társulatának bőrébe és kipróbálhatják, milyen érzés korcsolyázni az Antarktisz gyermekei - Jégbe zárt cirkuszvilág című előadás jegén, valamint a különböző artistaeszközök segítségével próbára tehetik ügyességüket is.
Az Eötvös Cirkusz Révfülöpön, a Napfény kemping mellett bővített programot kínál a családoknak. Siófokon az Exit Cirkusz Cirkusz és Varázslat című műsora is extra produkciókkal várja az érdeklődőket: tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal, hastáncosokkal és Nikoló bohóccal, aki lufihajtogatással szerez vidám perceket a gyerekeknek.
A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban szintén bővített, extra műsorral készül az eseményre. A Walkings fiatal akrobatái a falon futnak, míg Ott-Balogh Katalin látványos akrobatikai mutatványt ad elő a rúdon. A Cirkuszok éjszakáján Méhes Csaba pantomimművész előadásával és a New Level Empire elektronikus koncertjével is várják a közönséget, de lesz ingyenes arcfestés és lufihajtogatás is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.