Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. November 09. 19:30, csütörtök | Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:

Hónapok óta először szólalt meg a Big Ben

Hónapok óta először szólalt meg a Big Ben

A nyár vége óta először szólalt meg csütörtökön a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big Ben.

A 158 éves szerkezetet - amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra -, valamint az órának otthont nyújtó, mára szinte teljesen felállványozott tornyot 29 millió fontos (11 milliárd forintos) költségvetéssel négy évig tartó rekonstrukciónak vetik alá.

A harangjáték augusztus 21-én volt hallható legutóbb, ám csütörtökön ismét működésbe helyezték a brit háborús halottak vasárnap esedékes emléknapjára készülve.

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja a csaknem egy évszázadra visszanyúló hagyomány alapján mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes.

A megemlékezésen, amelyen II. Erzsébet királynő is részt vesz, a felsorakozott tömeg hagyományosan a Big Ben 11 órát jelző harangjátéka után tiszteleg kétperces néma főhajtással a halottak emléke előtt.

A Big Bennek más fontos közéleti szerepe is van: az egész órát jelző harangjátékot a BBC rádió politikai és közéleti csatornája, a Radio 4 mindig élőben közvetíti a nagyobb délutáni és esti hírműsorok előtt pontos időjelzés gyanánt, de az évekig tartó nagyjavítás idejére a hallgatóknak ezt is nélkülözniük kell.

A harangjáték rendkívüli népszerűségét illusztrálja, hogy még Theresa May miniszterelnök is méltatlankodott a hosszú szünet miatt.

A Big Bent némaságra ítélő szakértők szerint azonban ha a 13,7 tonnás harang a felújítás idején is működne - ami technikailag megoldható lenne -, az súlyosan károsíthatná az óra és a torony renoválását végzők hallását.

Az 1859 óta működő Big Bent és az otthonául szolgáló tornyot - amelyre szintén ráragadt a Big Ben elnevezés, jóllehet 2012, vagyis II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója óta hivatalos elnevezése Erzsébet-torony - legutóbb 1983-ban újították fel.

Előtte 1976-ban, utána 2007-ben szünetelt néhány hónapra a harangjáték, de e szünetektől eltekintve az óramű harangja az augusztusban kezdődött nagyjavításig folyamatosan működött a több mint másfél évszázaddal ezelőtti átadás óta, még a II. világháború legsötétebb időszakában, a London elleni súlyos német bombatámadások hónapjaiban is.

A harangjátékot a vasárnapi emléknap után újból leállítják. Legközelebb december 23-án helyezik ismét működésbe a karácsonyi és újévi ünnepekre, de január 1-jén megint kikapcsolják.

Címkék: Big Ben

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése