Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2010. Október 07. 14:25, csütörtök | Helyi
Forrás: estihirlap.hu

Hernyóból lepke lesz?

Hernyóból lepke lesz?

Avagy MSZP - metamorfózis - Gyurcsány Ferenc az MSZP belső megújulását szem előtt tartva platformot alapít, Demokratikus Koalíció néven.

Gyurcsány Ferenc ebbéli szándékát kedden jelentette be az MSZP elnökségének. A korábbi pártelnök-miniszterelnök az elnökég estébe nyúló ülésén részletesen ismertette elképzeléseit az MSZP vezetőségével. Ezek között szerepelt, hogy a platform a '89-es demokraták széles, nyitott társadalmi közösségének és politikai képviseletének megszervezését tűzte ki célul. Az MTI információi szerint az ülés higgadt hangvételű volt, de többen jelezték, hogy elvi alapon nem értenek egyet Gyurcsány Ferenccel.

Korábbi hírek szerint a volt pártelnök egyesítette volna a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért és a Magyar Progresszív Társaság platformot, de ezt az előbbiek állítólag szavazással elvetették és a párt alapszabálya szerint sem lett volna kivitelezhető az összevonás.

Az elnökségi ülésen elhangzott, hogy az új platform e két csoport értékrendjét vallja és szellemi örökségét vállalja. A szociáldemokrata platformot Vitányi Iván vezeti, társelnöke Hiller István volt MSZP-alelnök, a progresszív platform élén pedig Ficsor Ádám korábbi államtitkár, alelnöke Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter.

A szocialista pártnak ezeken kívül még öt platformja van, egyiket Mesterházy Attila pártelnök vezeti. Várhatóan a platformok is bekapcsolódnak a pártelnök által készített, az MSZP megújulásáról szóló vitaanyag megvitatásába és erre vonatkozóan lesznek saját javaslataik is.

Az MSZP alapszabálya szerint párttagok szabadon létrehozhatnak platformokat, amelyek politikai nézetközösségen alapuló, a párt programjának, irányvonalának bizonyos elemeit érintően önálló, másoktól eltérő véleménnyel rendelkező nyilvános csoportok. A platformhoz csak párttagok csatlakozhatnak, egy párttag csak egy platformnak lehet a tagja.

Gyurcsány Ferenc részt vesz a választmány következő ülésén, amely várhatóan október 16-án lesz és ott is beszámol az új platformmal kapcsolatos elképzeléseiről. A Demokratikus Koalíció a tervek szerint október 22-én bont zászlót egy rendezvény keretében.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.