Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2011. Január 13. 15:26, csütörtök | Helyi
Forrás: edupress.hu

Hatszázmillióból támogatja a fiatal kutatókat az MTA

Hatszázmillióból támogatja a fiatal kutatókat az MTA

Idén harmadik alkalommal hirdeti meg tehetséges fiatal kutatók számára az immár egyetemekre is kiterjesztett Lendület Programot az MTA elnöke - olvasható az orientpress.hu-n. A kormányzati támogatásnak köszönhetően 2011-ben az új pályáza

Pálinkás József, az MTA elnöke 2009-ben azzal a céllal indította el a Lendület Programot, hogy a kimagasló tehetségű fiatal kutatók hazai előrelépési lehetőségeit támogassa és elvándorlásukat megfékezze. Idén újdonság, hogy az MTA az egyetemekre is kiterjesztette a programot, így a kutatócsoportok vezetésére pályázók két kategóriában indulhatnak, életkorúknak megfelelően, a kutatóhely vezetőjével, illetve az egyetem rektorával való mérlegelés alapján.
Az első kategóriában az önálló kutatói pályájukat megkezdő harminc-negyven év közötti ígéretes fiatal kutatócsoport-vezetők pályázatait várják. A másikra olyan már sikeres, önálló kutatói pályát folytató 35-45 év közöttiek adhatják be pályázataikat, akik a nemzetközi mezőnyben is professzori kiválóságú vezető kutatók.
A támogatásért cserébe az MTA a leendő kutatócsoport-vezetőktől aktív kutatói és kutatásvezetési munkát vár el az elkövetkező 10-15 évben, valamint azt, hogy nemzetközi és hazai versenypályázati kutatásfinanszírozási forrásokból további támogatásokat nyerjenek el.

A Lendület Program felhívására 2009-ben 28, 2010 pedig 22 pályázat érkezett, mely kutatási terveket négy anonim bíráló értékelte. Az értékeléseket követően a második bírálati fordulóban az MTA elnöke által irányított, elismert kutatókból álló zsűri tett javaslatot a nyertesekre. A döntések alapján 2009-ben öt, míg az elmúlt évben hét kutatócsoport alakulhatott meg.
A korábbi pályázatokkal együtt az Akadémia 1,1 milliárd forintot fordít a programra.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést