Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2010. December 02. 10:14, csütörtök | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

Hatalmas Malinauskas-baki után Loki-vereség

Hatalmas Malinauskas-baki után Loki-vereség

A DVSC végig egyenrangú ellenfele volt az ukrán Metalisztnak az Európa-liga I-csoportjának 5. fordulójában. A magyar bajnok Czvitkovics Péter látványos, sarokkal szerzett góljával még vezetett is a második félidő elején, ám a hazaiak ké

Herczeg András együttese első pontjaiért indult harcba, és megpróbált revánsot venni az első mérkőzésen, Budapesten elszenvedett 5–0-s, kiütéses vereségért.

A mérkőzés az előzetes jóslatoknál is hidegebb időben, mínusz 12 fokban, kőkeményre fagyott talajon kezdődött, és az előzetesen jósolt 30 ezer néző helyett az első percekben még meglehetősen foghíjasak voltak a lelátók.

A találkozó első helyzete a DVSC előtt adódhatott volna, de Kabát Péter lesen volt, így a játékvezető lefújta az akciót (Szakály Péter már az üres kapuval állt szemben, de egy védő szorításában mellé gurított, igaz, nem volt jelentősége, hiszen már sípolt a játékvezető).

Tíz perc elteltével a hazaiak birtokolták többet a labdát, és a mezőnyfölény helyzetté is érett: Marko Devics vette át a labdát a bal szélen, két védő szorításában lőtt is, de Malinauskas hárítani tudott.

A DVSC azonban egyáltalán nem illetődött meg, Devics helyzetére a jobb szélen felfutó Bódi Ádám válaszolt, 13 méterről, éles szögből leadott kísérletét nagyot vetődve ütötte ki a hosszú sarok elől Makszim Sztracev kapus, majd később Czvitkovics Péter is megkínálta egy távoli lövéssel, de a kapuvédő ismét a helyén volt.

A csapatok jó iramot diktáltak a nagy hidegben, a Metaliszt is többször eljutott a Loki kapujáig: Cleiton fölé lőtt, Edmar kísérlete Laczkóról vágódott szögletre, a sarokrúgást követően pedig Malinauskas védte Valjajev lövését.

A meccs legnagyobb lehetősége adódhatott volna Kiss Zoltán előtt a 33. percben, ám nem tudta lövéssel befejezni az akciót: a debreceni középpályás teljesen üresen léphetett ki középen egy remek indítással, ám az egyik hátrafutó hazai védő gyorsabb volt, utolérte – a magyar a tizenhatoson belül elesett, de nem történt szabálytalanság.

Ez a helyzet is mutatta, hogy a hazaiak két középső védője mélységi indításokkal zavarba hozható. A második félidőben ezt ki is használta a Debrecen!

A 48. percben Szakály indította a jobb szélen Kabátot, aki középre játszott, az érkező Czvitkovics pedig sarokkal a Harkiv kapujába továbbította a labdát! 0–1

Sajnos nem sokáig örülhettek a debreceniek a csoportkörben szerzett első idegenbeli Európa-liga-góljuknak, a Metaliszt ugyanis az 52. percben egyenlített. Oleinik 10 méterről, balról leadott lövése a hosszú oldali kapufáról Bódi Ádám lábára, onnan pedig a kapuba pattant – öngól. 1–1

A kapott gólt követően visszaesett a DVSC támadójátéka, sőt Edmar révén a hazaiak veszélyeztettek, de a brazil középpályás nem találta el a kaput, amikor pedig eltalálta, akkor Malinauskas védett.

Összességében elmondhatjuk, a Loki az egyenlítés után is fegyelmezetten futballozott, és bár a Metaliszt többször is eljutott a magyar bajnok tizenhatosáig, ott rendre elfogyott a lendülete. Varga Józsefék jól zárták a területeket, egészen a mérkőzés hajrájáig tartani tudták az eredményt.

A 80. percben az ukrán válogatott csatár, Vorobei elesett a tizenhatoson belül, miután Szakály rátette a vállára a kezét, de a játékvezető nem ítélt büntetőt – tegyük hozzá, Genovában hasonló megmozdulásért tizenegyest ítéltek a Samp javára.

Az utolsó tíz percben debreceni hibák miatt többször veszélybe került a magyar kapu: Varga rossz passzából Cleiton lőhetett kapura, majd az addig jól védő Malinauskas mellényúlt egy balról jövő beadásnak.

A 88. percben Malinuskas újabb hibája már végzetesnek bizonyult: a Loki épphogy megúszott egy ukrán támadást gól nélkül (kapufát lőttek a hazaiak), amikor Oleinik balról, az alapvonalról középre lőtt, ám a labda a kifelé mozduló litván kapusról a gólvonal mögé pattant. Az eredmény a folytatásban már nem változott, 2–1-re nyert a Metaliszt.

A csoport másik meccsén a PSV 2–1-re legyőzte a Sampdoriát, ami azt jelenti, hogy a holland és az ukrán csapat már továbbjutott az Európa-liga I-csoportjából. A DVSC két hét múlva a Samp elleni hazai meccsel fejezi be a sorozatot.


MESTERMÉRLEG
Miron Markevics (a Metaliszt vezetőedzője): – Örülök, hogy nyertünk, hiszen nagyon nehéz volt ilyen irreális talajon játszani. Mi is és a DVSC is remekül helyt álltunk. A hideggel nehezen birkóztak meg brazil játékosaink, mégis azt mondom: minden jó, ha jó a vége – nyertünk, és megvan a továbbjutás!

Herczeg Andárs (a DVSC klubmenedzsere): – Küzdelmes mérkőzést játszottunk a Metaliszttal. A szünet után korán megszereztük a vezetést, de sajnos a hazaiak hamar egyenlíteni tudtak. Két balszerencsés gól megfosztott bennünket a bravúrtól, pedig a nehéz talajon jó eredményt is elérhettünk volna.

EURÓPA-LIGA

I-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Metaliszt Harkiv–Debreceni VSC 2–1 (Bódi 52. – öngól, Oleinik 88., ill. Czvitkovics 48.)
Sampdoria–PSV 1–2 (Pazzini 40., ill. Toivonen 51., 90.)

AZ ÁLLÁS

1. PSV 5 4 1 0 10–3 +7 13
2. Metaliszt Harkiv 5 3 1 1 9–4 +5 10
3. Sampdoria 5 1 2 2 4–5 –1 5
4. Debrecen 5 0 0 5 2–13 –11 0

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.