Hírek
2011. Január 18. 09:08, kedd |
Helyi
Forrás: estihirlap.hu
Hatalmas a borhiány Magyarországon
A 2010. évi katasztrofális időjárási körülmények hatására a szokásos évi 350 millió liter bor helyett, becsléseink szerint csak 160 – 190 millió liter került országos szinten a pincékbe.
A kár óriási, literenként 200 forinttal számolva 32 – 38 milliárd forint veszteség érte az ágazatot. Ilyen mértékű terméskiesésre egyetlen magyar borász sem emlékszik. A borhiány azt eredményezheti, hogy néhány borfajta már az év első felében eltűnhet az áruházak polcairól. – olvasható az évi 11 millió palack bort és pezsgőt forgalmazó Varga Pincészet gyorselemzésében.
A szőlő általában nagyon stabilan hozza magát, 20 – 25 százalékos terméskiesés is rendkívülinek számít. A legutolsó szüreti eredmények pedig éppen ennek kétszeresét mutatják. Az ágazat évek óta túltermeléssel küzdött, de ahogy a mezőgazdaságban gyakran előfordul, a túltermelési válság hiányválságba csapott át. A borhiány első jelei már látszanak, az utolsó negyedévben csökkent az akciók száma, csökkent az árengedmények mértéke, és több pincészet 15 – 20 % körüli áremelést jelentett be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
