Hírek
2010. Október 31. 17:21, vasárnap |
Helyi
Forrás: civishir.hu
Három nagytudású nő 11 ezer eurót nyert – köztük egy debreceni
Debrecen – Urak, maradjanak kívül! Jelen esetben ugyanis a férfiak nem is pályázhattak. A cívisváros mégis büszke lehet: a három nyertes hölgy között egy pécsi és egy budapesti mellett debreceni is van.
Három kivételes tehetségű fiatal magyar kutatónőt tüntettek ki csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián. A L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj elnevezésű program keretében összesen 11 ezer euró értékű ösztöndíjat osztottak szét. A külföldön már évtizedes hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan fiatal (30, 35 és 45 év alatti) tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak.
Farmakológust, belgyógyász-gasztroenterológus és fizikus
2010-ben a több mint 100 pályaműből beadott pályázatok alapján a Ádám Veronika akadémikus vezette szakmai zsűri választotta ki azt a három kutatót, akik ma délelőtt az Akadémia épületében átvehették az összesen 11 ezer eurós ösztöndíjakat. A győztes pályázók az ország három nagyvárosából érkeztek: Pécsről, Budapestről és Debrecenből. Az idei díjazottak között találhatunk farmakológust, belgyógyász-gasztroenterológust és fizikus hölgyet is.
Sándor Katalin a népbetegségnek számító ízületi gyulladásos megbetegedéseket vizsgálja. Egy valódi hungarikum, a pirospaprika csípős anyagát (kapszaicin) és annak hatásait kutatja, a gyulladáscsökkentés és a fájdalomcsillapítás új terápiás lehetőségeinek feltárásával foglalkozik.
Kutasi Kinga fizikus a chipgyártásban, a sebgyógyászatban és a sterilizálásban is fontos szerepet játszó jelenségekkel, a gázkisülésekben végbemenő folyamatokkal foglalkozik. Fizikusként a gyógyászat fejlesztéséhez szeretne hozzájárulni egy egyedülálló sterilizációs (műszer-fertőtlenítő) módszer kifejlesztésével.
Papp Mária belgyógyász, gasztroenterológus a jelenleg még gyógyíthatatlan gyulladásos bélbetegségek kialakulásának okát kutatja, azok genetikai hátterének megismerésével foglalkozik. Kutatási eredményei a jövőben új terápiás lehetőségek alapjai lehetnek. Az orvos, kutató a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézetének egyetemi adjunktusa.
Az egyedülálló, csak nőket elismerő program célja, hogy felhívja a figyelmet a tudományos életben gyakran háttérbe szoruló tehetséges hölgyek kutatási eredményeire. Az ösztöndíj segítséget nyújthat számukra a kutatómunka folytatásához, de a pénzösszeg személyes célokra is felhasználható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
