Hírek
2010. Szeptember 16. 11:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: Civishír
Hamarosan eladhatják az Aranybikát
Debrecen – A szállodaüzemeltető – mely cirka 3 és fél milliárddal „sáros” – a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a turizmus visszaesése miatt került nehéz helyzetbe.
| ||||
A három hotelt birtokló Cívis Hotel Zrt. tartozásainak összege meghaladhatja a négymilliárd forintot; a társaság vagyonelemeinek - köztük a debreceni Aranybikának - értékesítési pályázatai október végén vagy november elején jelennek meg a Cégközlönyben - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Buga Imre felszámolóbiztos a lapnak elmondta: a céggel szemben benyújtott követelések közül 3 milliárd 351 millió forintot tesz ki a felszámoló által visszaigazolt követelés, további 600 millióról pedig részben még egyeztetnek, részben per folyik jogosságukról. A Cívis Hotels közel 600 üdülési szerződésének felmondása - ezek az Aranybikához és a hajdúszoboszlói Délibábhoz kapcsolódnak - az üdülési jog visszafizetési kötelezettsége miatt ugyanakkor további 300 millió forinttal növelheti a tartozást. A társaság mérleg szerinti vagyona 4,1 milliárd forint, a vagyon forgalmi értékének meghatározása azonban még nem történt meg. A három szálló a felszámolás ideje alatt is működik. A lap emlékeztetett: a szállodaüzemeltető a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a turizmus visszaesése miatt került nehéz helyzetbe. Tartozásai miatt 2009 novemberében csődeljárást kezdeményezett maga ellen, majd a hitelezőkkel folytatott sikertelen tárgyalásokat követően idén június 2-án indult el a felszámolása. |
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
