Hírek
2010. November 27. 08:06, szombat |
Helyi
Forrás: turizmusonline.hu
Függőhíd és régiós síkártya
Ausztriában évek óta folyamatosan nő a magyar turisták száma, egyedül tavaly regisztráltak visszaesést honfitársaink körében, az idén nyáron azonban kis mértékben már újra emelkedett a forgalom. A tartományok, köztük a magyarok népsz
Idegenforgalmi Képviselet vezetője, Emanuel Lehner a hivatal évzáró sajtórendezvényén elmondta, hogy idén nyáron 3,1%-kal nőtt a magyar vendégek száma Ausztriában, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma azonban még csupán 0,1%-kal emelkedett. A magyar beutazó turizmus jellemzője, hogy a forgalom 68%-a télen realizálódik, a honfitársaink körében legnépszerűbb két régió pedig Stájerország és Karintia. A magyarok a leggyakrabban a háromcsillagos szállodákat (25%), valamint az apartmanokat (25%) részesítik előnyben, ugyanakkor a 4-5*-os hotelek részaránya is 22%-os. Ausztriában az átlagos magyar utazó 42 éves, budapesti illetőségű, és 27%-ban felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
A rendezvényen bemutatkozott Salzburg Tartomány Idegenforgalom Hivatala is. Gerhard Leskovar marketingmenedzser elmondta, hogy Salzburg tartományban 22 sírégió több mint 2000 kilométer sípályával, 2200 kilométer sífutópályával és 580 felvonóval várja a turistákat. A 22 sírégió 100 téli üdülőhelyén évről évre nagyszabású beruházásokkal tökéletesítik a berendezéseket. Bad Hofgasteinben nem kevesebb, mint nyolc kilométer hosszú és 1440 méter szintkülönbségű kivilágítható sípálya működik, emellett új hóparkok, felújított felvonók és kötélvasutak várják a téli sportok szerelmeseit. A hegyekben 380 menedékkunyhó és hegyi étterem kínálja a salzburgi konyha finomságait. A tartomány kulináris útvonalhálózata, a Via culinaria a jellegzetes salzburgi ízélmények felfedezésére invitálja a látogatókat.
Évről évre számtalan vendég bízza rá magát Salzburg tartomány 110 síiskolájának kb. 2000 tökéletesen kiképzett sí- és snowboardoktatójára. A téli sport legismertebb ágai mellett egyre bővül az izgalmas, trendi sportágak megszállottjainak köre, csakúgy, mint az új sportágaké. Salzburg kínálatából nem hiányzik a snowkite, az airboard, a zorbolás, a hócsúszdázás, sem a befagyott vízeséseken vagy mesterséges jégtornyokon kipróbálható, roppant izgalmas jégfalmászás. A Wildkogelnél, Brambergben a világ egyik leghosszabb, 14 kilométeres ródlipályáját próbálhatjuk ki. További 120, teljes egészében vagy részben kivilágítható ródlipálya és 68 korcsolyapálya egészíti ki a változatos kínálatot. Újdonság a napokban megnyílt négycsillagos Tauern SPA Hotel Zell am Zee-ben, amely 160 szobát és 2000 négyzetméteres külső- és belső vízfelületet kínál a vendégeknek.
Idén nyáron nyílt meg a saalbach-hinterglemmi völgyzárónál az egy kilométeres erdőhatár-túraút, amely a maga nemében Európa legmagasabban húzódó útja télen is bejárható, mert lépcsői, tornyai, hídjai és kilátóteraszai tömör vörösfenyőből épültek. Innen és az Alpok Golden Gate-jéről, a 40 méteres magasságban húzódó 200 m hosszú függőhídról lélegzetelállító kilátás nyílik a téli tájra. Nyitva tartás december közepétől március végéig naponta 11-től 11 óráig.
Szuper síkártya 23 sírégióra
A 23 sírégiót összekapcsoló salzburgi szuper síkártya „a világ legnagyobb sívidékére“ várja a téli sportolókat Salzburg tartományba. A megváltható 3-tól 14 naposig terjedő síbérlet formájában vagy szezonbérletként és a 23 sírégió mindegyikére érvényes. Ha abszolút biztosra akarunk menni és magunk akarjuk kiválasztani a legszebb téli napokat, kapóra jön a praktikus választásos bérlet, amely az aktuális síszezon 10 különálló napján használható fel. Családoknak külön bónusz is jár.
Nem biztos, hogy autóval a legérdemesebb útnak indulni erre a vidékre, mivel Salzburg városának kitűnő a vasúti összeköttetése. Naponta többször is indulnak railjet- és intercity-szerelvények Budapestről Bécsen át Salzburgba. Az Osztrák Szövetségi Vasutak kedvező árszabású Wedelweiss jegyének ára jövet-menet magában foglalja a szálláshely és az állomás közötti transzfert, valamint az úti célunk sívidékére szóló, 6 vagy 3 napos síbérletet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
