Hírek
2019. Április 14. 13:02, vasárnap |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: a diadalittas világra Jézus az alázattal válaszol
A Jeruzsálembe bevonuló Jézusnak a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában a Szent Péter téren bemutatott misén, amellyel megkezdődtek a húsvéti nagyhét szertartásai a Vatikánban.
Ferenc pápa szerint Jézus a kereszthalálát megelőző jeruzsálemi bevonulásával már megmutatta, melyik életutat kívánja példaként felmutatni az emberiségnek. Hozzátette, Jézus a nevét kiáltó jeruzsálemi fiatalokkal együtt örült, szívében Izrael szegényeivel érzett együtt.
Az alázat útját járta a diadalittasság helyett, az igazságot választotta a hamis kompromisszumok, a "mindenáron a győztes szekerére való felkapaszkodás helyett" - mondta az egyházfő. Kijelentette: Jézus a hallgatást választotta, a "médiában" való szereplés helyett. A pápa hangsúlyozta, az alázat nem jelenti a valóság megtagadását.
Kifejtette, Jézust ugyanakkora lelkesedéssel ünnepelték Jeruzsálemben, amilyen erőszakkal támadták a Golgotán. "Megdöbbentő Jézus hallgatása szenvedése közepette" - jelentette ki Ferenc pápa. Megjegyezte, a sötétség és a nagy gyötrelem pillanataiban "bátorság kell a hallgatáshoz, ha a csend a békét szolgálja, nem pedig a haragot táplálja".
Szokás szerint virágvasárnap a Szent Péter téren volt az idén Panamában rendezett Ifjúsági Világtalálkozó küldöttsége. Ferenc pápa a fiatalokhoz szólva azt mondta, ne szégyelljék kimutatni Jézus iránti lelkesedésüket, és ne féljenek a keresztutat követni, lemondva önmagukról, megszabadulva a világ nyújtotta bizonyosságokról. A pápa a fiatalokat a "hétköznapokban" is megtalálható szentekre emlékeztette, akik meglepetésként jelennek meg a világban, és mutatják meg a krisztusi utat.
A virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén kezdődött, ahol Ferenc pápa megáldotta a pálmafa- és olajfaágakat. Az obeliszktől a Szent Péter-bazilika lépcsőjén álló szabadtéri oltárig haladt, a körmenetben mintegy száz bíboros és püspök követte, valamint fiatalok. A papok és a Szent Péter téren összegyűlő hívők kezében is hosszú pálma- és olajfaágak voltak, amelyekkel egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust is köszöntötték.
Az egyházfő három egymásba font pálmalevelet tartott, ezek a Szentháromságot jelképezték. A misén egy olajfából faragott pásztorbotot tartott a kezében. A téren a hívőknek adott rózsafűzért szentföldi olajfából készítették.
Szokás szerint a virágvasárnapi pálmalevelek az északnyugat-olaszországi Liguriából, az idén Ventimiglia városából érkeznek. Az olajfákat pedig a dél-olaszországi Pugliából, Andriából szállították a Vatikánba. Egész húsvét alatt olajfák díszítik a Szent Péter térre vezető sugárutat is.
Az idei virágvasárnapi szentmisén románul imádkoztak a pápáért és a püspökökért, portugál nyelven a kormányzókért és a népekért, japánul az üldözött keresztényekért, franciául a bűnösökért és hitetlenekért, kínaiul a fiatalokért.
Ferenc pápa hetedik alkalommal vezeti a római húsvét szertartásait. Nagycsütörtök délután a lábmosás szertartása ismét egy börtönben elevenedik fel: Ferenc pápa a Rómától nem messzi Velletri város büntetésvégrehajtási intézetében 12 rabnak mossa meg a lábát, ahogyan már 2013-ban, 2015-ben, 2017-ben és tavaly is börtönbe látogatott el ezen a napon. A pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezeti, húsvét vasárnap a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, valamint Urbi et Orbi áldását adja Rómára és a világra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
