Hírek
2022. Szeptember 23. 13:42, péntek |
Belföld
Forrás: Police.hu
Felfegyverkezve estek egymásnak a korábbi élettársak
A 28 éves pápai nő egy lapáttal, a 43 éves férfi pedig egy ásóval vértezte fel magát. Egy gépkocsiban anyagi kár keletkezett és egy könnyebb személyi sérülés is keletkezett az incidens során.
A rendőrök egy 43 éves férfit és 28 éves volt élettársát gyanúsítottként kihallgatták.
Az eljárás adatai alapján 2022. február 25-én délelőtt a 28 éves pápai nő megjelent a volt élettársával közös otthonuknál, ám a 43 éves volt párja nem engedte be a lakásba. A felháborodott nő az udvaron talált egy lapátot, amivel beverte a ház konyhájának, illetve az egyik utcafronti szobájának az ablakát. Ezt követően a férfi pedig egy ásóval megszúrta az asszonnyal együtt érkező fiatal lány lábát, majd a kitört szobaablakon keresztül az ásót rádobta az utcán parkoló gépkocsira, amellyel volt párja érkezett. A fiatalkorú sértett a szúrás következtében könnyű sérüléseket szenvedett, a gépkocsiban pedig anyagi kár keletkezett.
A nyomozás során az is megállapítást nyert, hogy a 28 éves nő az egyik közösségi oldalon megismerkedett egy gondokság alatt álló férfival, akit 2022. március 21-én délután arra vett rá, hogy egy ajkai és egy győri telefonüzletben vásároljon részletre két, több százezer forint értékű, előfizetéses mobiltelefont. A vásárlást követően az asszony mindkét készüléket magánál tartotta, a törlesztő részletek fizetését viszont nem vállalta át.
A 28 éves nő ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, hamis magánokirat felhasználása vétség és csalás bűntett, míg 43 éves volt párja ellen súlyos testi sértés bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pápai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.
A kép csak illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
