Hírek
2010. Szeptember 22. 11:18, szerda |
Helyi
Forrás: dehir.hu
Fejlesztés a mentősöknél
A világ jelenlegi legmodernebb defibrillátorát és egy másik, Magyarországon újdonságnak számító speciális újraélesztő készüléket kapott a debreceni mentőállomás.
Az alsó és felső végtag törésénél használt eszközök mellett többek között infúziós gyógyszeradagoló pumpát és lélegeztető készüléket kapott az állomás.
Ez pedig egy speciális mellkas kompressziós újraélesztő készülék. Ez is adomány. A speciális eszközt ma mutatták be a debreceni szakembereknek. A régióban évente 8-10 ezer szívmegállásnál kell a helyszínen újraéleszteni.Ez az eszköz nyomja össze a mellkast, a mentős helyett. Pontos és megbízható. A betegek túlélési esélyeit jelentősen növeli.
- Nem téveszt, kizárja az emberi tényezőt, ennek megfelelően sokkal precízebb és magasabb szintű mellkas kompressziókat eredményez, mint amit bármelyik kollégánk tudna csinálni. Ezen kívül tehermentesíthetjük az egyik mentőst - nyilatkozta Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója.
Az eszközök értéke meghaladja az 5 millió forintot. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány vásárolta a készülékeket. Debreceni és Debrecen környéki cégek, magánemberek adományaiból.
- Debrecent és Debrecen környékét szólítottuk meg, hogy segítsenek. Mindig arra a helyre juttatjuk vissza eszköz formájában az adományokat, ahonnan a pénzt kapjuk - mondta el Kalmár Klára, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány irodavezetője.
Ez a defibrillátor a világ legmodernebb ilyen készüléke. Magyarországon kevesebb mint 10 van belőle. Több mint 5 millió forint az értéke. Erre a megyei mentős alapítvány gyűjtötte össze a pénzt.
- Jelenleg defibrillátor minden eset- és rohamkocsin megtalálható, tudását és megbízhatóságát tekintve ez a világon a vezető defibrillátor típus - magyarázza Nagy Gergely, az OMSZ, Debreceni Mentőállomás vezetője.
A mentőszolgálat autói jelenleg is jól felszereltek. Az eszközök egy része azonban már elöregedett. A modern, új készülékek biztonságosabbá tehetik a betegellátást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
