Hírek
2014. Október 17. 12:54, péntek |
Sport
Forrás: Lenger Varga Péter
Fehér lap és öt csere lesz a fociban?
Be kellene vezetni a fehér lapot és a meccsenkénti öt cserét Michel Platini szerint. Legalábbis ezt fejtegeti az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke csütörtökön megjelent könyvében.
Parlons Football vagyis Beszéljünk futballul címmel jelent meg csütörtökön Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének fociról szóló könyve. Ebbe a francia háromszoros aranylabdás, UEFA-elöljáró egyebek közt azt is kifejti, hogy be kellene vezetni a bíróknál a fehér lap fogalmát is. A játékvezetők ezt akkor mutatnánk fel, amikor egy-egy játékos hevesen vitatja a bíró döntését. A fehér lap mellett pedig a renitens labdarúgó kapna még egy 10 perces kispados kényszerpihenőt is.
Emellett Platini szerint a mérkőzések szünetében plusz két cserét is végrehajthatnának az edzők, szövetségi kapitányok, a meccsek közbeni három mellett. Minderre véleménye alapján azért van szükség, mert figyelembe kell venni, hogy a csapatok jelenlegi kereteit sok játékos alkotja.
Az UEFA elnöke a labdarúgás szabályalkotó testületét (IFAB) is kibővítené egy korábbi játékosokból és szakemberekből álló testülettel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
