Hírek
2011. Március 18. 08:05, péntek |
Helyi
Forrás: dehir.hu
Év végéig nem dárgul a távhő
Április közepétől hatósági ára lesz a távhőnek. Erről szerdán döntött az Országgyűlés. Jövő hónap közepétől nem az önkormányzatok, hanem a nemzeti fejlesztési miniszter állapítja meg a helyi távhődíjakat, addig mindenhol a m
Egy átlagos méretű, 54 négyzetméteres debreceni lakásban körülbelül évi 200 ezer forintot fizetnek a távhőért. A tulajdonosoknak azonban a következő hónapokban nem kell áremeléstől tartani, egy szerdán elfogadott törvénymódosítás szerint április közepétől hatósági áras lesz a távhő, a díjak megállapításáig március végi szinten befagyasztják az árakat.
A Debreceni Hőszolgáltató vezérigazgatója azt mondja: mivel a lakossági távhőszolgáltatás díja gyakorlatilag év végéig garantált lesz, a háztartások most jól járnak, a részletszabályokon azonban sok múlik.
- Alapvetően egy fogyasztóbarát kezdeményezés ez, hiszen a rendeletalkotó célja az volt, hogy a rezsiköltségeket minél kisebb szinten tartsa. A sikerét a részletszabályok fogják meghatározni, amelyeket azonban most még nem tudunk – mondta el Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgálató Zrt. vezérigazgatója.
A közgazdász szerint a rendelkezés csupán haladékot jelent a lakosságnak. Muraközy László úgy látja, előbb-utóbb meg kell majd fizetni a befagyasztás miatti veszteséget, hiszen a világpiaci gázárak folyamatosan emelkednek.
- Ez nem jelenti azt, hogy megoldottunk volna bármilyen gondot, hiszen valakinek ki kell fizetni a számlát, az energiát ugyanis külföldről kapjuk. Ez azokat a városokat, mint amilyen Debrecen, egyszer érinti pozitívan – magyarázza Muraközy László egyetemi docens.
A távhődíjakat a nemzeti fejlesztési miniszter rendeletben állapítja majd meg,. Ehhez a Magyar Energia Hivatal javaslatát veszi majd figyelembe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
