Hírek
2011. Március 01. 15:31, kedd |
Helyi
Forrás: origo.hu
Érdemes már az ovisoknak elsősegélynyújtást oktatni
Az egyik oka annak, hogy sok ember meg sem kísérel elsőegélyben részesíteni egy balesetet szenvedett személyt, hogy nincs hozzá önbizalma, és attól tart, többet árt, mint használ. Egy norvég kísérletben azonban azt találták, hogy már n
A kísérlet eredményei a Scandinavian Journal of Trauma, Resuscitation and Emergency Medicine című, baleseti ellátással foglalkozó folyóiratban jelentek meg.
A norvég kutatók tíz bergeni óvodást tanítottak az elsőegélynyújtás öt pontjára: figyeljék meg az illetőt, beszéljenek hozzá, érintéssel próbálják meg felébreszteni, hívják a mentő, és maradjanak vele és vigasztalják.
A gyerekek azt is megtanulták, hogyan helyezhetik egymást stabil oldalfekvésbe, és hogyan tartsák szabadon a légutakat. A "tanfolyam" hat, 30-40 perces foglalkozásból állt, amelyben az óvónő is aktívan részt vettek. A gyerekek tudását egy baleset eljátszásával tesztelték: meg kellett mutatniuk, mit tennének, ha egyik társuk elesne a biciklivel, és mozdulatlanul feküdne a földön.
A betanítás után két hónappal a gyerekek még mindig meg tudták állapítani, hogy valaki eszméletlen vagy alszik, és hogy egy balesetet szenvedett személy lélegzik-e - számolt be a vizsgálatot vezető Georg Bollig, a Haukelandi Egyetemi Kórház aneszteziológusa. A gyerekek emlékeztek a mentő telefonszámára is, és pontosan le tudták írni, hol vannak éppen. És amikor az egyik óvónő úgy tett, mintha elvesztené az eszméletét, a gyerekek együttes erővel stabil oldalfekvésbe helyezték.
Bollig szerint az elsőegélynyújtás oktatását - játékos formában -már óvodás korban meg kellene kezdeni, és az iskolai évek során a tanultakat meg kellene erősíteni, hogy az embereknek legyen önbizalmuk az elsőegélynyújtáshoz szükség esetén. A szerző szerint az elsőegélynyújtás tanítása a gyerekek segítőkészségét és empátiáját is növelheti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
