Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. November 21. 14:09, vasárnap | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

Erdei: Nem vagyok maximálisan elégedett

Erdei: Nem vagyok maximálisan elégedett

Erdei Zsolt az Atlantic Cityben aratott győzelme után a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, nem teljesen elégedett a Samson Onyango ellen mutatott teljesítményével, levonja a szükséges következtetéseket, és legközelebb már hibátlan produkci

– Elégedett?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy maximálisan az vagyok. Mindig magamból indulok ki, mindig látok hibákat, most is láttam, ha pedig hibákat találok a bokszomban, nem lehetek elégedett.


– Milyen hibákra gondol?
– Nem voltam elég pontos, a balegyeneseim sem úgy pattogtak, ahogyan azt korábban megszokhatták tőlem. Sajnos a kenyai sem nyújtott biztos célpontot, a nyeklő-nyakló mozgása miatt nehéz volt eltalálni, és ha fejen meg is fogtam, inkább a kőkemény homlokát trafáltam el, nem pedig valamelyik kiütési pontot.

– Meglepte a végeredmény, hogy az egyik pontozó egy menetet Onyangónak adott?
– Meg. Azt gondolom, volt annyira meggyőző a fölényem, hogy mindhárom bírónál elvigyem az összes menetet. Az egyik pontozó talán azért adott oda egy felvonást Onyangónak, hogy ne legyen annyira nagy a fölényem.

– Melyik menetekkel volt elégedett?
– A negyedikkel és a nyolcadikkal biztosan. Sajnálom, hogy nem tudtam rendesen megfogni Onyangót, de úgy éreztem, ezen az estén kalapáccsal sem tudom leütni a Kalapácsot.

– Mit szólt az amerikai magyarok szurkolásához?
– Ezt leírni, elmesélni nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen. Olyan érzésem volt, mintha otthon bokszoltam volna. Nem tudok eléggé hálás lenni azoknak, akik kijöttek a csarnokba, és azoknak, akik lehetővé tették, hogy itt bokszoljak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.