Erről a jelenségről beszélgettünk dr. Hunyadi Lászlóval, a Debreceni Egyetem Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének vezetőjével.

Cívishír: - Gyakran használjuk ezt a szót: akcentus, de tulajdonképpen mit is jelent?
Hunyadi László: - Ez azt jelenti, hogy a beszéd idegenül hangzik, nem természetes. Megnyilvánulhat intonációban, hanglejtésben, de azzal is párosulhat, hogy a hangokat másképp ejti valaki, mint az anyanyelvet beszélő. Ilyen lehet például a raccsolás, ami másféle, mint a a magyarban beszédhibaként jelentkező raccsolás. Az akcentust fiygelve rájöhetünk, hogy az illetőnek magyar-e az anyanyelve, vagy valóban külföldi, aki tanulta a nyelvünket. Nemcsak a kiejtés számít, hanem például a nyelvtan, a szavak összefűzése.

Cívishír: - Mostanában igencsak terjedőben van. Meg lehet ezt játszani?
Hunyadi László: - Persze. Ha a beszéd nyelvtani részével semmi probléma nincsen, nem keresi a szavakat az illető, és fonetikailag idegen a beszéde, akkor nagy valószínűséggel megjátszás. Persze nem biztos, hogy művi dolog, ha ebben látunk rendszert, akkor sajátja az akcentus. Ha a leglazább beszélgetésekben, a legváratlanabb helyzetekben is használja, akkor nem kell műviségre gyanakodni. Ám ha ezekben nincs rendszeresség, akkor már biztos mesterkéltségről van szó. Ha valaki rövid külföldi tartózkodás után hazatérve játssza a külföldit, az nem sokáig tart.

Cívishír: - Mitől függ, hogy lesz-e valakinek akcentusa?
Hunyadi László: - Az, hogy van-e vagy csak mutatja, az két különböző dolog. Valódi akcentusa általában annak alakul ki, aki hosszabb ideje külföldön él, és ritkán van lehetősége magyarul beszélni. Ha valaki be akar illeszkedni egy új környezetben, például külföldön, sok eszközzel, módon akar beilleszkedni. Ilyen az öltözködés, de a beszéd is. Minél inkább, tudat alatt, háttérbe próbálja szorítani az anyanyelvét. A felszínen ebből az azonosulási szándékból lesz az akcentus. A nyelvünk a pszichikummal is szorosan összefügg. Meggyőződésem, hogy az anyanyelvet nem lehet háttérbe szorítani, de legalábbis nem lehet a tudatból eltüntetni. Ha valaki akár évtizedekig nem is szólal meg az anyanyelvén, az anyanyelve (igazából a beszéd, mert maga a megértés általában passzívan is „helyén van") megfelelő környezetbe kerülve rövid időn belül visszajön.

Cívishír: - Speciális helyzetben vannak-e ebből a szempontból a kétnyelvűek?
Hunyadi László: - Igen, a természetes úton kétnyelvűvé váló gyerekekre jellemző a korai kétnyelvűség, ha például a két szülő más anyanyelvű. Ők tökéletesen, akcentus nélkül képesek beszélni mindkettőn. Bebizonyították, hogy a korai kétnyelvűség esetében, olyan 4 éves korig, az agyban a két "szótár" rendkívül közel van.

Cívishír: - Számít-e az idő, amit valaki idegen nyelvi környezetben tölt?
Hunyadi László: - Nem minden embernél jellemző az akcentus. Még olyanok is vannak szép számmal, akik sok évtized távollét után is hibátlanul beszélik az anyanyelvüket.

Cívishír: -A szakember, a nyelvész mi mindent tud meg abból, ha hall egy akcentussal beszélőt?
Hunyadi László: -Mondok egy példát. Egyszer egy egyiptomi járattal repültem egyik egyiptomi városból a másikba. A pilóta angolul szólt az utasokhoz, de nekem ismerős volt az akcentus. Meg is kérdeztem a stewardesstől, hogy ugye a pilóta finn nemzetiségű. Kicsit csodálkozott, de helyeselt. Hiába beszélt angolul, de a finn akcentusa kihallatszott.

Cívishír: - Ha le akarja valaki vetkőzni, mit kell tennie?
Hunyadi László: -Ez nem olyan egyszerű. A magyarban például az első szótagon van a hangsúly. Ha van egy szókapcsolat (pl: Jó reggelt!), mi itt csak az első szótagot hagsúlyozzuk. Más nyelv a második szó első tagját nyomatékosítja, a jelzőt nem. Sok-sok ilyen, látszólag apróságra kell figyelni.
Az angolok nem várják el, hogy tökéletesen beszéljék a nyelvüket. Őket nem zavarja, ha valaki akcentussal beszéli az angolt. Ők megengedőbbek. Amikor Londonban voltam, épp akkor lépett be Magyarország az Unióba, és megkérdeztem a kollégáimat, mit szólnak ehhez. Azt mondták, nagyon örülnek neki, mert ez kultúrális sokszínűséget hoz. A világ arra halad, hogy sokfélék vagyunk, sokféle gondolatnak kell helyt adni. Nyitottnak kellene lennünk azok iránt, akik képesek a mi nyelvüket magtanulni. Hátha hoz ezáltal olyat is, ami új, ami érdekes, gazdagító.

Cívishír: -Most zajlik a Nyári Egyetem. Az ott tanuló hallgatók próbálják magukat magyarul kifejezni?
Hunyadi László: - Igen. Most nem, de régebben sok évig tanítottam ott, és volt egy nagyon kedves történet: két japán oktató magyarul e-mailezett egymással. A hölgy volt a Debrecei Egyetem első japán lektora, és a levelezésből házasság lett.

CzA