Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2010. Szeptember 27. 09:10, hétfő | Helyi
Forrás: dehir.hu

Eltűnt a pályázatra költött 19 millió

Eltűnt a pályázatra költött 19 millió

Eltűnt millióit keresi a hajdúsámsoni önkormányzat. Még 2007-ben a helyi víziközmű társulat úgy kötött szerződést egy budapesti pályázatíró céggel, hogy nekik azonnal át is utalt bruttó 19 millió forintot. Pályázat nem készült,

Frisssen van terítve a homok a hajdúsámsoni Nap utcán. A csatornacsövek már a föld alatt vannak, a finanszírozási kérdések viszont most kerültek napvilágra.

- Ha nem sikerül a pályázat, akkor sem adnak vissza semmi pénzt, illetve ha a pályázat előkészítése a víziközmű társulat hibájából nem valósul meg, akkor sem adnak vissza pénzt, pedig 19 millió forintot már kifizettek - Máthé Attila alpolgármester azt mondja, hogy a helyi víziközmű társulat 2007-ben úgy kötött szerződést egy budapesti pályázatíró céggel, hogy 100 százalékig vissza nem térítendő támogatású csatornázási pályázaton vehet majd részt és nyerhet a település.

A cég erre kapta meg azonnal a bruttó 19 millió forintot, de a későbbi jegyzőkönyvekből az derült ki, hogy a víziközmű társulat vezetői nem tudták, hogy milyen pályázatra költi el a cég a milliókat. Azóta már tudják. Semmilyenre. Az alpolgármester úgy érzi, valaki becsapta a várost, és évek múltán már nem reméli, hogy visszakapják a 19 millió forintot.

- Nagyon kevés esélyt látunk rá, hiszen tudjuk, hogy az a cég, amivel a víziközmű társulat elnöke, Tóth János szerződést kötött, három millió forintos alaptőkével bejegyzett vállalat, így vélhetően nem fogja ezt a pénzt visszafizetni – mondja Máthé Attila, Hajdúsámson alpolgármestere.

Az ügyben a hajdúsámsoni önkormányzat kétszer is feljelentést tett, Budapesten mindkétszer elutasították indítványukat. Most az illetékes hajdúböszörményi rendőrkapitányság nyomoz az ügyben.

Kerestük Tóth Jánost is, aki a víziközmű társulat elnöke. Ő telefonon azt mondta, szerinte törvénytelenség nem történt, ezért nem akart kameránk elé állni. Információnk szerint a pályázatíró cégnek nemcsak a hajdúsámsoni, hanem további 41 települési önkormányzattal van rendezetlen ügye. A csatornahálózat műszaki átadása egyébként két hét múlva kezdődik Hajdúsámsonban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld

Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez

Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.