Hírek
2010. November 20. 12:24, szombat |
Helyi
Forrás: turizmusonline.hu
Eltűnnek a gördeszkások a Hősök teréről
Ünnepélyes keretek között péntek délután átadták a Városliget Gördeszkás játszóterét.
Turisták és járókelők között szlalomozó, a burkolatot tönkretevő gördeszkások – mindennapos, elszomorító kép a Hősök terén. Ez és persze a sportág szerelmesei számára a jobb feltételek megteremtése motiválta a Fővárost, amikor döntött a szomszédos Városligetben megépítendő gördeszka pályáról. Az Önkormányzat végül a FŐKERT Nonprofit Zrt.-vel karöltve, a Zöldülő Budapest program keretében alakíttatta ki a közel 1000 négyzetméteres területet az extrém sportok kedvelőinek.
A Petőfi Csarnok szomszédságában lévő felületen korábban két, már hosszú ideje használaton kívül álló „dühöngő” terpeszkedett, amelyek állapota évről-évre romlott. A korrekció során az elhasznált betonburkolattal fedett felületet csökkentették, a többit pedig újjal látták el. A pálya kialakításánál a kivitelezők két fontos szempontot vettek figyelembe: egyrészt, hogy az objektum kezdők és profik számára egyaránt használható legyen, másrészt hogy illeszkedjék a környezetbe. Az előírások szerint ugyanis a Városliget növényzettel fedett parkterülete nem csökkenthető. Ennek megfelelően az eredeti állapothoz képest a burkolt felület nagyságát - változatos növénykiültetéssel és gyepes terület kialakításával - egyharmadával még redukálták is.
„Nagy adósságát rója le a Főváros azzal, hogy az extrém sportok hódolóinak, a gördeszkásoknak és a mountain-bike-osoknak ezt a pályát létrehozta. Egyébként is el kell ismerni, hogy a gördeszkázás nagyon nagy szellemi és testi koncentrációt igénylő sport, amely egyszer talán még az olimpiák műsorára is felkerül” – közölte avató beszédében Csomós Miklós, oktatásért és kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. A szalagátvágást követően fiatalok tucatjai máris birtokukba vették a játszóteret, amelyen a biztonságukat nemcsak az elemek magas standardoknak megfelelő volta, de egy segélyhívó telefon is szavatolja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
