Hírek
2010. Január 13. 16:08, szerda |
Helyi
Forrás: Deol
Előnyben az úszás
Sportfeladatokra 67,8 millió forintot tartalmaz Debrecen idei – 45,95 milliárd Ft főösszegű – költségvetési terve.
A grémium előterjesztéséből megtudható: tavaly még 116,6 millió Ft jutott sportcélokra a városkasszából. Ennek az is oka, hogy az előző évben az önkormányzatnak - az állam hozzájárulása révén - még lehetősége volt arra, hogy 50 millió Ft-tal támogassa az élsportot és az utánpótlásképzést. Ez 2010-ben megszűnt.
Az idei büdzsé összeállításakor csökkenteni kellett a diák-, a verseny- és a szabadidősport támogatását. Ennek következtében a 67,8 millió Ft-os keretből a legnagyobb támogatást a sportuszoda-használat kapja (20 millió Ft) a várostól, ugyanakkor 10,8 millió Ft a "jussa" a Bocskai-bokszversenynek, míg 10-10 millió jut a szabadidősportra és a Debrecenben megrendezendő hőlégballon-világbajnokságra. Az intézményi diáksport 6 millió Ft támogatásra számíthat az önkormányzattól, a versenysportok pedig 5 millióra.
Mindezekből következően - miként Kovács Lászlóné gazdálkodási főosztályvezető hangsúlyozta - a Loki futballcsapata, valamint az élvonalban szereplő, többi sportszervezeteink idén nem kapnak pénzt ily módon az önkormányzattól.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
