Hírek
2010. December 19. 16:09, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirtv.hu
Ellenőrizték a mézárusokat
Több megyében ellenőrizték a mézárusokat az élelmiszer-biztonsági szakemberek. A lefoglalt mintákat laboratóriumban vizsgálják. A razziát a Magyar Nemzet és a Hír Televízió leleplező riportja után rendelte el a vidékfejlesztési minisz
A fővárosban a Lehel téri piacon razziáztak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai. Ellenőrizték a méz származását igazoló papírokat, és mintát is vettek az áruból. A mintákat a hatóság központi laboratóriumába küldik, ahol megvizsgálják az összetevőket és az esetleges tiltott adalékanyagokat is.
A méz nem tartalmazhat antibiotikumot. A tiltást a fogyasztók egészségének megóvása indokolja. Az állatgyógyászatban is használt antibiotikumot a beteg méh felszívja ugyan, de a kaptárban közvetlenül a mézbe juttathatja vissza.
Koós Péter méhész elmondta: antibiotikumot használnak, mivel a méheknek vannak egyes betegségei, ami ellen antibiotikummal kell védekezni, de helyes méhészkedési technológia mellett ez nem kerül be a mézbe, legalábbis kimutatható mennyiségben.
Volt olyan árus is, aki örült a razziának. „Kellett is volna mindig ellenőrizni az árukat, mert nagyon sok helyen rosszat árulnak, nem megfelelő minőséget, és nekünk csak probléma, mert mindenki azzal jön, hogy rossz méz, cukorral van etetve” – mondta el Kálmán Ernőné.
Az országos mézrazziát a Magyar Nemzet és a hírTV leleplező riportja után rendelte el a vidékfejlesztési miniszter. A rejtett kamerás felvétel a Pannon Honig Kft. ügyvezetőjét, Fazekas Gyulát buktatta le, aki a gödöllői irodájában számla nélkül, címkézetlen vödrökben árulta a mézet a pult alól.
Pénteken a hatóságok felfüggesztették a kft. szarvasi feldolgozóüzemének működését. Fazekas Gyula a közelmúltig a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke volt. A mézre vonatkozó szigorú élelmiszer-biztonsági előírásokat a minisztérium a különleges minőségű szörpökre és lekvárokra is kiterjesztette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
