Hírek
2019. Szeptember 12. 07:23, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok bevezetését Trump
Az amerikai kormányzat két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok október 1-jére tervezett bevezetését - közölte Donald Trump amerikai elnök szerda este Twitteren.
Azt írta, hogy a döntést Liu He kínai miniszterelnök-helyettes kérésére hozta meg, és "azért, mert a Kínai Népköztársaság a 70. évfordulóját ünnepli". Hozzáfűzte, hogy a halasztást "a jóakarat gesztusaként kell értelmezni".
Az amerikai kormány október 1-jétől 25-ről 30 százalékra megemelve az eddigi tarifát mintegy 250 milliárd dollár értékű kínai árura, de elsősorban nem fogyasztási cikkekre vezette volna be a vámot.
Október elején amerikai és kínai tisztségviselők Washingtonban tartják a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját. Peking szerdán bejelentette, hogy néhány amerikai árut egy éven keresztül mentesít a büntetővámok alól, igaz, agrártermékek - köztük a legnagyobb exportáruk, a szójabab és a kukorica - nem szerepelnek közöttük. Erre reagálva Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: ez gesztus volt a kínaiaktól, akik helyesen cselekedtek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
