Az eddigi uniós stratégia várhatóan változni fog, és könnyen lehet, hogy az Athénban kialakult politikai erőviszonyok nyomán megváltozott helyzet újabb pénzügyi válsághoz vezet.

Ahogy az az előrejelzések alapján várható volt, politikai fordulatot hoztak a választások Franciaországban és Görögországban egyaránt, és ennek nyilvánvalóan hatása lesz az unió egészére is, a kérdés csak az, milyen mértékben. Az egész kontinens számára döntő tényező, hogyan alakul a német-francia viszony, amely nem csupán az európai stabilitás szempontjából meghatározó, de a jelenlegi válsághelyzet megoldásában is kulcsszerepet játszik. A görög csődhelyzet és annak nyomán az eurózóna egészének megrendülése minden korábbinál szorosabb együttműködést és egyeztetést kívánt a két nagyhatalomtól, ami lehetővé tette közös stratégia kidolgozását és elfogadtatását a többi érintett országgal is.

Ennek számos eleme közül a legfontosabb a stabilitási paktum, amely az eddigieknél sokkal szigorúbb költségvetési és pénzügyi fegyelmet ír elő, és csaknem teljes ellenőrzési és szankcionálási jogkört ad Brüsszel kezébe. A hátterében az a megfontolás áll, hogy az EU a gazdasági-pénzügyi integráció erősítésével, a közös célok és érdekek előtérbe helyezésével és átmenetileg erőteljes megszorításokkal lábalhat ki a jelenlegi helyzetből és stabilizálhatja gazdaságát és pénzügyeit. Hosszútávon csak ez biztosíthatja versenyképességét a világpiacon a távol-keleti térséggel és Észak-Amerikával szemben. Bár részletkérdésekben voltak köztük viták, Merkel és Sarkozy ennek a stratégiának megfelelően határozta meg országaik és végső soron az egész unió konkrét intézkedéseit.

A fiskális szigorral járó megszorítások azonban érzékenyen érintik a lakosságot csakúgy, mint a cégeket és egyértelműen rontják a növekedési kilátásokat. A gazdasági szakértők döntő többsége szerint ezzel együtt elkerülhetetlenek, mivel az eladósodottság és a hiány csökkentése nélkül nem teremthető meg a fellendüléshez szükséges pénzügyi stabilitás. Vannak viszont olyan vélemények is, hogy a túlzott megszorítások éppen a fellendülés lehetőségét nehezítik, sőt lefelé menő spirálba taszíthatják az érintett gazdaságokat. Ezért célszerű lenne enyhíteni a szigorításon, inkább a növekedést kell ösztönözni és majd annak révén stabilizálni a pénzügyeket. Ennek a felfogásnak híve például nálunk Matolcsy György.

A Berlin-Párizs tengely egyértelműen a felelősebb megoldás, a fiskális szigor mellett tette le a voksát, már csak azért is, mert a másik, voluntaristának tűnő koncepcióhoz nem, vagy csak újabb hazardírozással lenne megteremthető a pénzügyi forrás. Ebben a többi tagállam is egyetértett velük, nézeteltérések inkább a közös szabályok szigorúsága körül voltak. A döntések végül a radikálisabb német állásponthoz álltak közelebb, amit a választási harcban Sarkozy ellenzéke jól ki tudott használni. A leendő új elnök, Francois Hollande keményen kritizálta a megszorításokat és a nemzeti érdekek úgymond feladását, így jogosan merül fel a kérdés, ez milyen hatással lesz az unió jövőjére. A bizonytalanságot növelheti, hogy gazdasági programja a növekedés, versenyképesség és protekció bűvszavakat helyezi előtérbe.

Ebből első ránézésre az következne, hogy szakítani akar az eddigi stratégiával és a pénzügyi szigoron lazítva inkább a növekedést ösztönözné, méghozzá a protekcionizmus bizonyos elemeinek visszahozásával, ami látványosan ellentmond az EU eddigi lépéseinek. A kását azonban nem eszik olyan forrón, és mások a választási ígéretek, mint a valós tettek, ahogy azt a Fidesz vezetőitől idehaza is megtanulhattuk. Visszalépni az eddigi intézkedésektől a jelenlegi törékeny piaci helyzetben súlyos következmények nélkül nem lehet, legfeljebb némileg módosítani lehet azokat. Felelős államfőként tehát Hollande aligha tagadja meg a stabilitási paktumot és a többi válságkezelő döntést, inkább egyezkedni próbál majd az enyhítésükről. Változás a mostani egyezséghez képest biztos lesz, mert a választók hangulatát és elvárásait figyelembe kell vennie, de gyökeres fordulatra nemigen számíthatunk.

Sokkal nagyobb kockázatot rejt magában mindannyiunk számára a görög szavazás kimenetele. A jelenlegi nagykoalíció a mandátumok alig több mint harmadát szerezte meg, és kifejezetten szélsőséges pártok is bekerültek a parlamentbe, amelyek ab ovo elvetnek minden megszorítást. Nehéz lesz, ha nem kizárt, olyan kormánytöbbséget összerakni, amely hajlandó lesz betartani a mentőcsomag feltételeit és meghozni a még hátralévő megszorító intézkedéseket. Ha pedig ez elmarad, nem hívhatják le a csőd elkerüléséhez szükséges pénzeket, ami gyakorlatilag azonnali összeomláshoz vezethet, és következményei az eurózóna szétesését jelenthetik.

Nagy az esélye annak, hogy elhúzódó patthelyzet alakul ki: nem lesz elég politikai erő ahhoz, hogy betartsák az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodást, de felmondani sem merik azt, félve a csőd utáni katasztrófától. A társadalmi konfliktusok tovább mélyülnek, az elhúzódó bizonytalanság újabb válsághelyzetet idéz elő Európában, sőt akár világméretekben is. Ha ez bekövetkezik, mi is a legrosszabbra számíthatunk, a befektetők menekülése minket az elsők között fog érinteni, a globális lassulás pedig a növekedési esélyeink alól rántja ki hosszú időre a szőnyeget. Alapvető érdekünk tehát, hogy a józan ész és a felelős hozzáállás kerüljön előtérbe legalább 3-4 görög parlamenti pártnál, hogy az ország ne süllyedjen teljes káoszba, mert az minket is magával ránthat.