Hírek
2016. Október 05. 08:12, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) eddig beérkezett adatok szerint a 7. osztályos lányok 76,1 százaléka igényelte iskolai oltás keretében a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást
- mondta el az országos tisztifőorvos egy keddi háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Szentes Tamás közölte: október 3-ig 2 839 iskolából érkezett jelentés, és a 44 612 védőoltásra jogosult 7. osztályos/évfolyamos lánytanuló közül 33 942 igényelte a térítésmentes védőoltást. A jelentések szerint 535 lány már korábban részesült HPV elleni védőoltásban.
Az oltóanyag kiszállítása a járási, illetve kerületi hivatalokhoz kedden fejeződik be, az oltások pontos időpontjáról az iskola tájékoztatja a szülőket.
Szentes Tamás azt mondta, Magyarországon a méhnyakrákban meghaltak száma csökkent ugyan az elmúlt években, de európai viszonylatban még mindig magas ez az adat. A 2014-ben bevezetett iskolai kampányoltással a számítások szerint 330 életet lehet megmenteni, ami már nagyságrendi javulás - tette hozzá.
A szakember beszélt arról is, hogy Magyarországon a méhnyakszűréseken alacsonyabb a részvétel, mint az emlőszűrésen, utóbbin 40-50 százalék volt a részvételi hajlandóság, a méhnyakrákszűrésen ennél lényegesen alacsonyabb, körülbelül 30 százalék.
Ezért is próbálták ezt a vizsgálatot "közelebb vinni" a lakossághoz. Azokon a településeken, ahonnan nehezebben jutnak, jutottak el nőgyógyászati szűrésre az érintettek, a védőnők végezték el a vizsgálatot. Az első évek tapasztalatai szerint az átszűrtség javult, hiszen a korábbi 10 százalék után 25 százalékos lett a vizsgálaton részt vettek aránya - ismertette.
Szentes Tamás hozzátette: azért, hogy tovább növeljék ezt az arányt, 3600 védőnőnek nyílik lehetősége egy támogatott program keretében elsajátítani a nőgyógyászati kenetvételt.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magánnőgyógyászati praxisokban elvégzett rákszűrések számát egyelőre nem tudják "becsatornázni" az országos adatokba, de az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) bevezetése után már ezek az adatok is összefutnak, hiszen a magánellátóknak is kötelező lesz adatot szolgáltatniuk.
A tisztifőorvos beszélt még a vastagbélszűrés országossá terjesztéséről is, amit a jövő évben kezdenének meg. Mint mondta, az elképzelések szerint a kockázati csoportba tartozóknál először a székletvért vizsgálnák, és csak azokat küldenék - második lépésként - kolonoszkópiára, akiknél eltérés mutatkozik ezen a vizsgálaton.
A teljes szűrési programra hétmilliárd forint forrás jut, amely magában foglalja a többi között az eszközbeszerzést és a szakemberek képzését is, ebből az eszközbeszerzés 600-700 millió forintot tesz ki - ismertette Szentes Tamás. Hozzátette: országos felmérést végeztek arról, hol milyen az eszköz- és a szakemberellátottság, és kiderült, hogy leginkább kolonoszkópiás asszisztensből van hiány.
Az 50-70 éves korosztályt nézve, akiknél releváns lehet egy ilyen szűrés, évente egymillió vizsgálat történhet - mondta Szentes Tamás. Jelezte: a vizsgálóhelyek kijelölése folyamatban van a jövő évben induló programhoz, az eszközbeszerzések most kezdődnek, és úgy számolnak, hogy megyénként két-három szűrőhely kijelölésére lesz szükség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.