Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2010. Szeptember 13. 08:47, hétfő | Helyi
Forrás: haon

Debreceni tehetség az X-Faktorban

Debreceni tehetség az X-Faktorban

Az X-Faktor című tehetségkutató műsor második előválogatójában egy debreceni lány is megcsillogtatta tudását.



Szekeres Adrienn dalával jutott túl az első rostán Böjte Réka, akinek édesapja a Csokonai Színház operaénekese. "Valószínűleg tőle örököltem a muzikalitást"- mondta a most harmadéves egyetemista lány, aki az ELTE-n olasz szakon tanul.

Korábban az Ady Endre Gimnáziumba járt ének-zene tagozatra szakra. "Ott inkább a kórust erősítettem, kevésbé énekeltem szólóban"- mondta szerényen a kellemes hangú tehetség.

Nem járt ugyan különtanárhoz, de rendszeresen ment a baráti társaságával karaokezni- innen jött az ötlet, jelentkezik a műsorba.
"A családom és a barátaim is meglepődtek, hogy belevágtam, de mindenben támogattak. Apa féltett, de nem mutatta. A színpadon viszont nem csak magam miatt izgultam- attól is féltem, hogy édesanyám elájul a háttérben, nagyon aggódott értem"- mondta az életvidám lány, aki továbbjutása ellenére úgy érezte, nem tudta magából kihozni a maximumot, de örült, hiszen sok pozitív visszajelzés érkezett hozzá az előadásával kapcsolatban.

"Szerencsére nem volt ellenségeskedés a jelentkezők között, sőt, barátságok is kötődtek, és a jó kapcsolat azóta is megmaradt néhányukkal"- mesélte Réka, aki természetesen nem árulta el, meddig jutott a műsorban.
Szombatonként nyomon követheti Réka és a többi jelentkező sorsát is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld

Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része

A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.