Hírek
2010. December 13. 11:17, hétfő |
Helyi
Forrás: civishir.hu
Debrecen adja a Nemzeti Színház következő igazgatóját!
Debrecen – Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját rengeteg támadás érte, várható volt, hogy nem sokáig marad a posztján. Állítólag már megvan az utódja is: a debreceni Csokonai Színház első embere.
A HírExtra információi szerint közel egy hete eldőlt, ki lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház élén. A lap biztos forrásból úgy tudja, Vidnyánszky Attila váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján. A kárpátaljai rendező jelenleg a debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője, de előtte több színházat is vezetett, és ő alapította a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat Kárpátalján, Ukrajnában.
Alföldi távozása a kormányváltás óta többször is felmerült. Legutoljára akkor, mikor a Nemzeti igazgatója kis híján odaadta az ország első teátrumát a Budapesti Román Kulturális Intézetnek, hogy ott ünnepeljék nemzeti ünnepüket - mely egyben Erdély elcsatolásának dátuma. Ez, illetve a több darabján való megbotránkozás vezetett odáig, hogy személye ellen nemrég tüntetést is szerveztek. A HírExtra információi szerint Alföldi leváltásának időpontjáról jelenleg még folyik a vita. Szerződése elméletben 2013-ig van.
Egy biztos: Vidnyánszky Debrecenben izgalmas és érdekes színházat csinált, és kérdés, ki fogja majd pótolni...
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
