Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2011. Március 11. 14:25, péntek | Helyi
Forrás: nana.hu

Daganat nem maradhat rejtve az új gép elől

Daganat nem maradhat rejtve az új gép elől

Jelentősen csökkenthető az emlőrákosok halálozási aránya azzal a készülékkel, amelyet március 8-án mutattak be szakembereknek Budapesten. A Honvédkórház- Állami Egészségügyi Központja (ÁEK) Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztá

„A korszerű mammográfiai vizsgálat fő célja, hogy segítségével minél korábban fedezzék fel az emlődaganatot, illetve annak kezdeményét” – mondta el Forrai Gábor, a Honvédkórház- Állami Egészségügyi Központja (ÁEK) Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztályának vezető főorvosa. A Magyarországon még újnak számító fekvő sztereotaxiás készülékkel egy éve zajló vizsgálatok adatai azt mutatják: a mellrákosok halálozási arányát a gép jóvoltából jelentősen lehet majd csökkenteni.

A betegséget hazánkban évente 5 ezer nőnél állapítják meg, akiknek a fele meg is halna, ha nem venne részt rendszeres szűrésen. Az említett készülék jóvoltából azonban csak az esetek töredéke végződhet tragédiával. A géppel ugyanis azokból a tumorokból is mintát lehet venni, amelyek az ultrahangon nem, hanem csak a mammográfián látszanak. „Márpedig a kezdeti stádiumban felfedezett emlődaganatosok kilencven százaléka teljes mértékben gyógyítható” – hangsúlyozta Forrai professzor.

A fekvő sztereotaxiás készüléket először tizenhárom éve, Amerikában kezdték el használni. A vele végzett vizsgálat ma az Egyesült Államokban és a fejlett országokban mindennapos diagnosztikai módszer. Magyarországon jelenleg az ÁEK-ben van az egyetlen ilyen gép, a berendezés ugyanis nagyon drága. A célzó és mintavevő egység ára közel 100 millió forint, a hozzá tartozó tű pedig, amely egyetlen szövettani mintavételhez elegendő, mintegy 100 ezer forintba kerül.

A készülék 99,3-es pontossággal dolgozik – magyarázza Forrai Gábor. Akkor alkalmazzák, ha az elváltozást a hagyományos mammográfiás gép kimutatja, az ultrahangon azonban nem látszik, így nem tudnak belőle tűvel mintát venni. A fekvő sztereotaxiás készüléken a beteg hason helyezkedik el, míg melle a fekvőasztalba vágott nyíláson át szabadon hozzáférhető. A képvezérelt mintavétel során jól látszó daganatba a masina segít belevezetni a biopsziás tűt, így oda lehet szúrni vele, ahová kell. A vizsgálat, illetve a műtét mintegy hatvan percig tart, de a tapasztalatok szerint a betegek jól viselik a beavatkozást.

Magyarországon egy év alatt 1700 olyan esetet figyeltek meg, amikor ultrahanggal nem látszott a daganat-kezdemény, viszont gyanús meszesedést találtak. Az új mammográfiás géppel, illetve az így végezhető szövettani mintavétellel az orvosok feketén-fehéren kideríthetik, milyen természetű elváltozással van dolguk. Laikusok talán furcsállják, hogyan vélhet a szakember jóindulatúnak egy rákos daganatot – ez azonban korántsem ritka eset. „Az emlő ugyanis nagyon nehezen vizsgálható szerv. Szerkezetéből adódóan sokszor bajos megkülönböztetni benne a kétféle elváltozást” – mondta el Forrai Gábor. A fekvő sztereotaxiás géppel e hibalehetőség elkerülhető. (Ha nincs ilyen készülék, az ultrahangon nem látszó elváltozásból vagy nem vesznek szövettani mintát, vagy megoperálják a beteget. Utóbbi esetben három műtétből kettő elkerülhető.)

Az ÁEK-ben a géppel egy év alatt 227 vizsgálatot végeztek el, ebből eddig 175-öt dolgoztak fel szövettani szempontból. Összesen 62 emlőrákot, illetve rákkezdeményt találtak. A betegek időben elvégzett operáció és teljes gyógyulás elébe néznek.


Tévhitek helyett őszintén a kórról
1. Nem elegendő a rendszeres otthoni önvizsgálat: a tapintással felfedezett daganatok esetében nem csökken a halálozás.
2. Bárki bármikor jelentkezhet orvosi beutalóval mammográfiára, ha panasza van. Az, hogy 45 és 65 év közti nők kétévente menjenek el, az átlagból kiinduló, hivatalos ajánlás. Ez a szervezett országos szűrőprogram, amely mindenkinek a rendelkezésére áll.
3. Férfi is lehet emlőrákos: 100 beteg nőre 1 beteg férfi jut.
4. Kis mellű nőkről ugyanolyan sikerrel készíthető képalkotó felvétel.
5. A mellimplantátum nem akadályozza a mammográfiás szűrést.
6. A mell eltávolítása nem zárja ki a kiújulást, de lényegesen csökkenti az esélyét.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld

Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!

"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.