Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2011. Január 10. 10:18, hétfő | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

Cavani, a levegő ura: fejjel végzett a Juventusszal

Cavani, a levegő ura: fejjel végzett a Juventusszal

A káprázatos teljesítményt nyújtó, három gólt fejelő uruguayi Edinson Cavani vezérletével a Napoli csapata 3–0-ra győzött a Juventus ellen a Serie A vasárnapi rangadóján – a Juve napokon belül két súlyos vereséget szenvedett a 2011

Verhetetlen volt fejjel: Edinson Cavani alighanem élete egyik legjobb meccsén van túl, a Napoli pedig ennek köszönhetően simán legyőzte a Juventust, a San Paolo őrjöngő közönségének nagy örömére.

Hirdetés

A mérkőzésen az első nagyobb lehetőség Ezéquiel Lavezzi előtt adódott, aki Dossena beadását terelte kapura, de Storari hárítani tudott. A Napoli a 19. percben került előnybe: egy jobb oldali akció után Maggio pontosan adott be, Cavani üresen érkezett és a kapu bal oldalába fejelt a kétségbeesetten menteni akaró védők mellett.

A gól után fantasztikus iramra kapcsoltak a csapatok, sorra jöttek a helyzetek: Lavezzi lövését Storari nyomta ki, az ellentámadás után Amauri löketét tolta szögletre Morgan De Sanctis, a kornert követően pedig a bemutatkozó Luca Toni a kapuba fejelt, de a játékvezető nem adta meg a találatot. A hivatalos indok alighanem kapustámadás, de a vendégek nem véletlenül háborogtak...

A 26. percben aztán ismét Cavani emelkedett, és rábólintott arra a kérdésre, hogy legyen-e 2–0 a Napolinak: a center Dossena beadását fejelte a hálóba Armand Traoré mellett. A szünetig Dossena majdnem megszerezte a harmadik gólt, de a nápolyi szurkolótábor így is tombolva búcsúztatta kedvenceit.

Mint kiderült, a hangulatot még lehetett fokozni: De Sanctis hatalmas védéssel akadályozta meg Tonit a gólszerzésben a 49. percben, öt perc múlva pedig eldőlt a meccs. Lavezzi és Marek Hamsík remek kombinációval nyitotta meg a Juve bal oldali védekezését, a szlovák beívelését pedig Cavani fantasztikus csukafejessel, néhány centivel a föld fölött repülve küldte a hálóba – ritkán látható, a fejjáték nagymestereihez méltó gól volt! Ez volt a „matador", azaz Cavani első mesterhármasa a Serie A-ban.

Cavaninak a mesternégyesre is volt esélye egy kontra után, de ez már nem jött össze, mint ahogy a Juventus Del Piero kitűnő szabadrúgásai után nem tudott szépíteni. A Napoli teljesen megérdemelten győzött, a lecserélt Cavanit a 85. percben megünnepelték a drukkerek. A Juventus csütörtökön a Parmától kapott ki 4–1-re, most a Napolitól 3–0-ra – legutóbb 1988-ban fordult elő a torinói „zebrákkal", hogy két, egymást követő bajnokin hatnál több gólt kapjanak.

„Ez a hét sorsdöntő lehet, kiderülhet, milyen messzire juthatunk. Még messze van a szezon vége, de ha hat pontot gyűjtünk ezen a két meccsen, az sokat segíthet céljaink elérésében" – nyilatkozta még az első 2011-es fordulók előtt Alberto Aquilani, a Juventus középpályása. Ehhez képest Luigi Delneri csapata rémálomszerű napokon van túl – a két vereség súlyos csapás a Juventusnak és kérdés, meginog-e az edző kispadja. A közelmúlt alapján persze ez az eredmény akár még papírformának is mondható: a Napoli sorozatban negyedszer verte meg hazai pályán északolasz vendégét.

SERIE A

19. FORDULÓ
Napoli–Juventus 3–0 (Cavani 20., 26., 53.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI:
Chievo–Palermo 0–0
Parma–Cagliari 1–2
Sampdoria–Roma 2–1
Cesena–Genoa 0–0
Milan–Udinese 4–4
Bari–Bologna 0–2
Lazio–Lecce 1–2
Fiorentina–Brescia 3–2
Catania–Internazionale 1–2

AZ ÁLLÁS

1. Milan 19 12 4 3 34–17 +17 40
2. Napoli 19 11 3 5 30–20 +10 36
3. Lazio 19 10 4 5 25–18 +7 34
4. Roma 19 9 5 5 27–24 +3 32
5. Palermo 19 9 4 6 32–22 +10 31
6. Juventus 19 8 7 4 33–24 +9 31
7. Internazionale 17 8 5 4 25–16 +9 29
8. Udinese 19 8 3 8 27–25 +2 27
9. Sampdoria 18 6 8 4 20–17 +3 26
10. Bologna 19 6 7 6 19–24 –5 24
11. Cagliari 19 6 5 8 21–18 +3 23
12. Fiorentina 18 6 5 7 20–20 0 23
13. Genoa 18 6 5 7 13–15 –2 23
14. Chievo 19 5 7 7 19–21 –2 22
15. Parma 19 5 7 7 19–23 –4 22
16. Catania 19 5 6 8 17–24 –7 21
17. Cesena 18 5 4 9 13–21 –8 19
18. Lecce 19 5 3 11 18–36 –18 18
19. Brescia 19 4 3 12 15–26 –11 15
20. Bari 19 3 5 11 12–28 –16 14

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést