Hírek
2010. Január 15. 09:11, péntek |
Helyi
Forrás: Deol
Cafeteria, másképp

A béren kívüli juttatások megadóztatása többletterheket jelenthet a cégeknek, de leginkább a dolgozókat sújtja.
Mint ismert, az új adótörvények értelmében a korábban adómentes béren kívüli juttatások közül az idei évtől kezdve csak kettő maradt adómentes: az egyik az otthoni internet előfizetés támogatása, a másik pedig a kockázati életbiztosítás. Utóbbi elsősorban azoknak a cégeknek ideális, ahol a munkavállalók viszonylag jól keresnek.
A helyi közlekedési bérletre, az üdülési csekkre, a meleg étkezési utalványra, az iskolakezdési támogatásra, az önkéntes nyugdíjpénztári- és az egészségpénztári munkáltatói befizetésekre 25%-os adóterhet raktak, míg a hideg étkeztetési-, az ajándék- és a kultúrautalvány 95,5%-os adóteher mellett adható.
A Deol.hu több, nagyobb debreceni illetőségű vállalatot is megkérdezett ezzel kapcsolatosan, de konkrét választ csak a Teva Gyógyszergyár képviseletében nyilatkozó Majorné Kelsánszky Mária HR igazgató adott: náluk nem változott a rendszer, ugyanis még jóval korábban megállapodást kötöttek az alkalmazottaikkal, miszerint, ha bármilyen adóteher sújtaná ezeket a juttatásokat, azt az alkalmazottaknak kell fizetniük.
- Azt viszont felháborítónak tartjuk, hogy ebben az amúgy is gyenge lábakon álló nyugdíjaztatási rendszerben az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket is megadóztatják - tette még hozzá. Emellett az is kiderült, hogy a dolgozók közül - a 25 %-os adóteher ellenére -még mindig sokan választják a helyi bérletet, de az otthoni internethasználat támogatása is egyre vonzóbb.
Kapcsolódó linkek:
http://www.cafeteriaplaza.hu
http://adozona.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik