Hírek
2010. Október 29. 15:20, péntek |
Helyi
Forrás: inforadio.hu
Bosszúból fertőzött meg kislányokat hepatitisszel két férfi
Kétszáz kiskorú lány megrontásával és hepatitisz C-vírussal való megfertőzésével gyanúsítanak két vállalkozót a kelet-ukrajnai Mariupolban.
A városi rendőrség emberkereskedelem elleni osztálya azután kezdett nyomozni az ügyben, hogy bejelentést kapott, amely szerint az egyik éjszakai szórakozóhelyen két ismert üzletember bordélyt működtet, és rendszeresen fogad kiskorú lányokat. A vizsgálat kiderítette, hogy a 49 és 54 éves férfi két év alatt mintegy kétszáz 11-15 év közötti lányt rontott meg - adta hírül pénteken a podrobnosti.ua ukrán hírportál.
Mihail Uzun, a mariupoli rendőrség parancsnoka elmondta, hogy a tettesek elsősorban hátrányos helyzetű családokban nevelkedő, bentlakásos iskolákban tanuló vagy a környező falvakban élő lányokra vadásztak. Fő szempontjuk az volt, hogy a lányok érintetlenek legyenek, s kerítőnek prostituáltakat is bevontak.
A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy az elkövetők a lányokat úgy bírták rá a szexuális kapcsolatra, hogy zárt ajtók mögött alkoholt vagy kábító hatású gyógyszert itattak velük. Áldozataikat megfenyegették, hogy ha szólnak valakinek a történtekről, vagy bejelentést tesznek a rendőrségen, akkor az Azovi-tengerbe fojtják őket. Egyes lányokkal viszont "üzletet" kötöttek, hogy beszéljék rá a barátnőiket is a "kalandra", s ezért cserébe pénzt vagy ingyenes diszkóbelépőt adtak nekik.
A nyomozás során kiderült, hogy az idősebb gyanúsított hepatitisz C-vírushordozó, aki ráadásul tudott betegségéről, és bosszúból fertőzte kiskorú partnereit.
A múlt héten őrizetbe vett vállalkozók lakásában a házkutatás során kábítószereket, lőfegyvert, gránátot és pornográf tartalmú digitális lemezeket és irodalmat találtak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
