Hírek
2010. December 13. 09:07, hétfő |
Helyi
Forrás: estihirlap.hu
Biciklivel a békéért
Nyílt nemzetközi felhívás - Europe Peace Tour 2011: nemzetközi kerékpáros túra a békéért, az emberi jogokért, a kultúrák közötti párbeszédért.
"Tudjuk, elérhetjük és megtehetjük, hogy ma kultúrától, vallástól, bőrszíntől, kortól és egyéb különbözőségeinktől függetlenül egy közös akcióban egyesítsük a Világ valamennyi békére és erőszakmentességre törekvő közösségét és csoportosulását. A PEACE-by bike és első túrája - a Europe Peace Tour 2011 - azzal a reménnyel indul útjára, hogy elérkezett az idő egy ilyen történelmi lépés megtételére."
A Europe Peace Tour 2011 - mint nemzetközi kerékpáros túra - céljai:
•Célunk, hogy saját eszközeinkkel hangot adjunk a többségnek, amely békét akar. Bár az emberiség igen nagy része ellenzi a fegyverkezési versenyt és a háborúkat, mégsem küldünk egy tiszta és egységes jelet erről a világ felé, hanem hagyjuk, hogy egy hatalommal rendelkező kisebbség manipuláljon minket. Ébresztő! Ez az a pillanat, hogy összefogjunk és hangot adjunk tiltakozásunknak.
•Célunk egy újfajta globális tudatosság elterjesztése, mely elutasítja a ma olyannyira elterjedt és elfogadott erőszak minden formáját.
•Célunk az emberi jogok nem csak kampányszerű, illetve paragrafusokban történő meghatározása, hanem annak kikényszerítése, betartatása.
•Célunk elérni a háborúk azonnali befejezését: a kormányok írjanak alá megnemtámadási szerződéseket, és mondjanak le a háborúról mint a konfliktusok kezelésének eszközéről. Ezen törekvésüket rögzítsék az országuk alkotmányában.
•Célunk elérni, hogy az atomhatalmak kezdjék el az arányos és egyidejű atomfegyver-leszerelést.
•Célunk a különböző népek és kultúrák közötti párbeszéd erősítése, a közös célok és legjobb törekvések kihangsúlyozása.
A Europe Peace Tour 2011 főbb adatai:
•Név: Europe PEACE tour - 2011 - Kerékpáros túra
•Távolság: cca.:8000 km
•Időpont:2011.07.01. - 09.10
•Domborzat: Hegy, domb, sík
•Szintemelkedés:cca.:64. 000 m
•Érintett országok: Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország, Svájc, Liechtenstein, Olaszország, Szlovénia, Horvátország.
•A Europe PEACE tour -2011 különlegesség, hogy a túra útvonalának rajzolata a Békejelet szimbolizálja. A túra teljesítése után ez lesz a Világ legnagyobb virtuális Békejele. :)
Tervezett események a túra folyamán:
•Az útvonal középpontjában, Prága városában egy nemzetközi békefesztivál (2011. 07. 29-31.), a Europe Peace Tour 2011 célállomásában, Budapesten úgyszintén egy nemzetközi békefesztivál(2011. 09. 09-11.) szevezése.
•További programok megvalósítását is célul tűztük ki a Europe Peace Tour 2011 által érintett országokban, melyek szervezésébe szeretnénk bevonni az érintett országok szervezeteit, polgárait.
•A túrával és a programokkal kapcsolatos javaslatokat a peacebybike@gmail.com címre szívesen fogadunk.
Csatlakozási lehetőség a Europe Peace Tour 2011-hez:
•A Peace-by bike, mint szervezet és a Europe Peace Tour 2011, mint kerékpáros túra nyitott mindenki számára: minden olyan magánszemély, szervezet, közösség, csoportosulás, intézmény és cég számára, aki egyetért a kezdeményezés szellemiségével.
•Csatlakozni lehet bárkinek a tervezett útvonalhoz, vagy résztávokhoz, előre megtervezett akciókhoz és rendezvényekhez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
