Hírek
2011. Április 02. 16:30, szombat |
Helyi
Forrás: dehir.hu
Bicikliút kontra ligetlakók
Járdát és kerékpárutat építenek a Liget lakóparkban, a nyomvonal azonban nem tetszik mindenkinek. Sérelmezik, hogy a tervezett út több bejárón és előkerten is keresztül halad, miközben a másik oldalban lenne szabad hely.
A városépítési osztály vezetője szerint aki beépítette és díszkertté alakította a közterületi részt, az számíthat rá, hogy ezt felszámolják. Ráadásul máshol nem is jelölhetnék ki a nyomvonalat, mert a jogszabály által előírt biztonsági sávot csak így tudják biztosítani a főút és kerékpárút között.
Az új út a sorházak előtt, sok esetben a befüvesített előkerteken és leburkolt kocsibejárókon keresztül haladna. A lakók ellenzik a tervet, hiszen féltik a szépen karbantartott előkerteket.
- Én úgy gondolom, hogy ez egy elég széles sávú út, 30-as tábla van kirakva, nagyon kevés bicikli is jár erre – hallhattuk Nagyné Ónósi Andreát.
- Nem biztos, hogy pont itt, az előkert közepén kellene ezt az utat megcsinálni. Akár az úttestre is ki lehetne rakni vagy közvetlenül az úttest mellé is lehetne építeni -mondta Bessenyei Beáta.
Az épülő útszakasz megosztott kerékpárút és járda is lesz. Most ugyanis még csak az úton tudnak közlekedni a lakók.
A városépítési osztály vezetője azt mondja, mivel a kijelölt szakasz közterületnek számít, a jogtalanul beépített előkerteket felszámolják. A már kiépített kapubejárókat azonban nem bontják el, hanem beleépítik a kerékpárút nyomvonalába. Scheffer Attila szerint egyébként a jogszabályban meghatározott védőtávolságok miatt kénytelenek az útnak erre az oldalára építeni a kerékpárutat.
- A biztonsági sáv kiemelt útszegély esetében fél méter, a kerékpárútnak szintén van egy fél méteres biztonsági sávja a szélétől, így ha a kettőt összeadjuk, akkor az egy méter. Ebből következik, hogy nem lehetett az útszegélytől számítva megépíteni a kerékpárutat – magyarázza Scheffer Attila városépítési osztályvezető.
A tervek szerint a kerékpárút a Csigekert utcától indul majd, és a Szabó Lőrinc utcáról az Akadémia utcára kanyarodva jut el a Tócópatakig, ahol a már meglévő járdához csatlakozik. A munkálatokkal várhatóan szeptemberre végeznek az érintett útszakaszon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
