Hírek
2010. Szeptember 09. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: dunatv.hu
Benyújtotta a vádiratot a bíróságra a Pest Megyei Főügyészség
K. Árpádot és társait emberöléssel és más súlyos bűncselekményekke vádolják.
Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei Főügyészség a megyei bíróságra; K. Árpádot és társait több emberen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolják - közölte Csecserits István megyei főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel.
A mintegy 90 oldalas vádiratban leszögezik: a vádlottak a romákkal szemben ellenséges érzületet tápláltak, mert mindegyiküknek volt személyes konfliktusa velük kapcsolatban.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást. Tavaly augusztus 21-én egy debreceni szórakozóhelyen fogták el a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal gyanúsítható, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy férfit: K. Árpádot. K. Istvánt., P. Zsoltot és Cs. Istvánt.
A nemrég lezárult nyomozati szakaszt követően az NNI vádemelési javaslattal továbbította az iratokat a Pest Megyei Főügyészséghez.
Csecserits István közlése szerint a főügyészség szerda délután benyújtotta vádiratát, melyben az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve és 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. Az elsőrendű vádlott esetében foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés, míg a negyedrendű vádlott esetében előre kitervelten, aljas indokból, több emberen bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette is vádpontként szerepel.
A vádirat szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott 2007 végén, 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, saját kezükbe veszik a "rendcsinálást": fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben, illetve felhívják a figyelmet a fenti "problémára".
Fegyverük és fegyvertartási engedélyük nem volt, ezért 2008. március 7-én bűncselekménnyel szereztek ilyen eszközöket: egy vadászfegyverek eladásáról szóló hirdetés alapján Besenyszögön betörtek a hirdetést feladó házába, ahol a sértettet két golyós és öt sörétes fegyver, továbbá az azokhoz tartozó lőszerek átadására kényszerítették. Ezekkel a fegyverekkel többször lőgyakorlatot tartottak, majd az elsőrendű vádlott 2008. július 2-án az egyik golyós vadászfegyverrel két lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületének ablakára. Ugyanazon év július 21-én késő este (terepfelmérést követően) az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott Galgagyörkre utazott, mert korábban a televízióból arról értesültek, hogy konfliktus támadt egy magyar család és a romák között. Éjfél után sörétes és golyós fegyvereikből tüzet nyitottak a kiválasztott házra, de sérülést senkinek sem okoztak.
A vádirat kitér a piricsei támadásra is, melyet a nyomozás alapján szintén a három vádlott követett el 2008. augusztus 8-án azzal a szándékkal, hogy rendezze az általuk a romák bűncselekményei miatt rossznak ítélt helyzetet. Ezen a helyszínen a fegyvereken kívül Molotov-koktélt is használtak. Az egyik égő épületből menekülő sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A támadássorozat 2008. szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán folytatódott, itt K. Árpád lőtt a kiszemelt, romák lakta házra, melyben senki sem sérült meg. Szeptember 29-én a három főből álló csapat egy Tarnabodon elkövetett emberölésről szóló tv-riport hatására ezen a településen lőtt rá egy romák lakta utcában lévő több házra (később kiderült, hogy e házakban nem romák éltek), de senkit sem sebesítettek meg.
A félresikerült akció után alig egy hónappal Nagycsécsen, a község szélén álló házakra dobtak Molotov-koktélt, majd sörétes fegyvereikből lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban ketten meghaltak, egy ember 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az első- és a másodrendű vádlott Alsózsolcán folytatta a támadásokat; itt nem éjjel, hanem késő délután, a Sajó túlpartjáról lőttek, életveszélyesen megsebesítve egy férfit.
A vádiratban foglaltak szerint a keleti országrészben fokozódó rendőri ellenőrzések miatt a vádlottak távolabbra utaztak: 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön dobtak Molotov-koktélt a kiszemelt ház padlására és egyik szobájába. Az égő épületből menekülő apára és két gyermekére a másodrendű vádlott nyitott tüzet. A férfi és kisfia meghalt, a másik gyermek súlyosan megsérült.
A következő, tiszalöki támadásba sofőrként a negyedrendű vádlottat is bevonták, mert úgy vélték: négyen még "eredményesebbek" lehetnek. 2009. április 22-én a házából kijövő roma férfit a vádirat szerint K. Árpád lőtte mellkason. Mivel közös döntés született arról, hogy ezután már nem lesből, hanem közvetlen közelről ölnek, 2009. augusztus 7-én Kislétán már be is mentek a kiszemelt házba, ahol a golyóval átlyukasztott ajtó mögött egy gyermeket sebesítettek meg, míg anyját az ágyában lőtték agyon.
Kovács András, a Pest Megyei Bíróság elnöke korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy minél előbb kitűzik az első tárgyalást. Arról, hogy hol folynak majd a tárgyalások, nem tudott felvilágosítást adni. Mint mondta, egy ilyen nagy horderejű, komoly biztonsági intézkedéseket megkövetelő, hatalmas érdeklődés övezte bűnügy tárgyalása valószínűleg nem folytatható le a megyei bíróság épületében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
