Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2014. Január 04. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Belföldi befektetők finanszírozták Magyarországot

Belföldi befektetők finanszírozták Magyarországot

A december végi adatok még nem ismertek, de az már korábban látszott, hogy a lakossági állomány növekedéséről szólt 2013 az adósságfinanszírozásban. Az intézmények számára értékesített állampapírok közül a forint- és devizakötvények állománya növekedett számottevően, de utóbbi már részben az idei évre való felkészülést szolgálta - írja a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság számításai szerint 2013-ban az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) összesen 5635,3 milliárd forint értékben adott el forintalapú állampapírokat a piacon. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyivel nőtt az adósság, hiszen a kibocsátások nagy része lejáró papírok refinanszírozását jelentette. A legnagyobb tételt, 2570 milliárdot a három hónapos diszkontkincstárjegyek tették ki, melyeket jellegükből fakadóan év közben többször meg kellett újítani. Az év második felében érződött az, hogy az ÁKK teljesítette éves célját, hiszen például a három hónaposok heti aukcióján a korábbi 50 milliárdról 40 milliárd forint környékére fogták vissza az értékesítést.

Az éves nettó kibocsátásról egyelőre nincsenek adatok, mivel az adósságkezelő várhatóan csak január második felében közli a decemberi statisztikát, azonban az már az első tizenegy hónapban is látszott, hogy főleg a lakosságnak szánt állampapírok és a kötvények állománya növekedett. A diszkontkincstárjegyek esetében például a november végi 1921,1 milliárd forintos állomány mindössze 15 milliárd forinttal volt magasabb, mint 2012 végén.

A forintkötvények esetében az év első tizenegy hónapjában 361,3 milliárd forint volt a növekedés, míg a lakossági állampapír-állomány a 2012 végi 986,6 milliárd forintról tavaly novemberre 1639,2 milliárdra emelkedett. Jórészt ez a két tétel finanszírozta a költségvetés 620 milliárd forintra tervezett hiányát. A lakossági állomány növekedése egyébként azért kedvező jel, mert ezzel gyakorlatilag a teljes költségvetési deficitet a háztartások finanszírozták. Az egyetlen bökkenő, hogy esetükben az átlagos hátralévő futamidő alig egy év, a korábbi hírek szerint az ÁKK már dolgozik ennek kinyújtásán új termékekkel.

A devizafinanszírozásban a kormány tartotta magát ahhoz a célhoz, hogy az új kibocsátások csak devizalejáratokat finanszírozzanak, ennek ellenére november végéig majdnem ezermilliárd forinttal nőtt a központi költségvetés devizában fennálló adóssága. Ennek egyik oka a Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) nem várt népszerűsége. Ebből a termékből az éves finanszírozási tervben 113 milliárd forintot várt az ÁKK, azonban novemberig majdnem 600 milliárd forint volt az állománynövekedés.A devizaadósság emelkedésének másik oka, hogy novemberben kétmilliárd dollár értékben adott el devizakötvényeket az ÁKK.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.