Hírek
2011. Február 10. 13:21, csütörtök |
Helyi
Forrás: terminal.hu
Bedurvul a Firefox
Megelégelte a bénázást a Mozilla...
Évek óta a Firefox bizonyult abszolút favoritnak - folyamatosan szorította vissza az Internet Explorer részesedését, újabb és újabb funkcióival pedig diktálta a „browser divatot”. Ez a trend aztán tavaly szűnt meg, egy korábban is gyanúsan jónak tűnő riválisa kapcsolt rá izomból 2010-ben. Ami nem is meglepő, hiszen olyan vállalat áll napjaink böngésző-üdvöskéje mögött, mint a Google. A Chrome-nak köszönhetően először csak lelassult a Firefox népszerűségének növekedése, majd stagnálásba kezdett.
Ezt elégelték meg az alapítványnál, és döntöttek úgy, hogy idén nagyon felpörgetik a fejlesztést. Tavaly nyár (július eleje) óta várjuk a szoftver negyedik változatát, amit hamarosan meg is fogunk kapni. Sőt, az 5., 6. és 7. generáció is megjelenik 2011-ben, ígérte meg a napokban a Mozilla. Ez még önmagában csak dobálózás a számokkal, de a fejlesztő meg is említett néhányat a még idén elérendő célok közül. Például a használat gördülékenyebbé tételét: az alkalmazásnak gyorsabban kell reagálnia a felhasználói beavatkozásokra. Még hivatalos mérföldkövet is kijelöltek: egy kattintást követően nem telhet el 50 ms-nál több idő a Firefox reagálásáig. Ez együtt kell, hogy járjon a hálózati késleltetések átvizsgálásával és optimalizálásával illetve a felhasználói adatok rögzítésével és begyűjtésével, a feladat tehát egyáltalán nem lesz ujjgyakorlat az alapítvány programozói számára.
Chrome-szerű alkalmazások létrehozása végett fejlesztői keretrendszer létrehozását tervezi a Mozilla, valamint a CSS/HTML hiányzó részeinek implementálását az ezt igénylő webalkalmazások megfelelő futtatása okán. A fejlesztők szerint erre ugyanakkor a hatodik generációig kell majd várni - igaz, amint azt fent említettük, ez még idén megérkezik. További javításokat igényel a megbízhatóság növelése és az alkalmazás-állapotok eltárolása, hogy az egyes füleken megjelenített információ ne tűnjön el a közismerten memóriazabáló böngésző lefagyásakor sem. Az alapítvány emellett még kiemelte a Windows 64 bites változatainak támogatását és a Mac OS X 10.7-tel valamint az Android 3.0-val való integrációt, mint idén teljesítendő feladatot.
Természetesen kapni fogunk hardveres gyorsítást (azaz a Mozilla nem csak bétaváltozatokban, hanem a szoftver végleges kiadásaiban is bevonja majd a GPU-k erejét a weblapok megjelenítésekor), CSS 3D transzformációt, alacsony fogyasztású üzemmódot (jelentsen ez bármit is), illetve továbbfejlesztik az ARM lapkákon való működést. Leginkább azonban az úgynevezett „egy process, egy fül” (process-per-tab) változást várják a felhasználók. Ennek segítségével ugyanis izolálhatók, egymástól elkülöníthetők a böngészőfülekben megnyitott weboldalak lefagyásai az egyes fülekre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
